Előbújó gyermeki indulatok és korlátok közé zárt szülői kontroll, avagy ha rájövünk arra, hogy gond nélkül lehet rossz fát tenni a tűzre, akkor egy idő után bármit meg merünk tenni.
Az ember egész életében gyermek marad. A felnőtt lét, a szülővé válás tompítja ugyan az egykori játék iránti vágyunkat, de a mai társadalmi rend nem hagyja, hogy felnőjünk, sőt lépten-nyomon ösztönzést kapunk arra, hogy maradjunk gyerekek.
Erről szól a fogyasztói társadalom. Igen, mi is olyanok vagyunk, mint a kisgyerek, aki a világ összes játékát haza akarja vinni. A földgolyó életünk végéig egy nagy játékbolt, ahonnan újabb és újabb játékokat akarunk hazavinni úgy, hogy otthon már lépni sem tudunk a vásárlást követően értékét vesztett kacatoktól.
Autót, lakást, lakberendezést akarunk, helyesebben AKARUNK!!!, minden más dolgunkat háttérbe szorítva. Éppen azért olyan sok a válás is, mert a szülővé váló gyerekek nem tudják elfogadni a sorozatos kompromisszumot, amelyet a család jelent.
Ilyen körülmények között jön el az a periódus, hogy nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. Nem elég magunkra aggatni a férfiasság vagy nőiesség jellemzőit, tudatilag is férfiasak, nőiesek akarunk lenni. Az unatkozó, önmagát kétségbeesetten definiáló ember aztán elindul a társadalom dzsungelében megkeresni önmagát. Régen ez egy természetes folyamat volt. Az ember nem érezte, hogy egy üres, meztelen bábú, a környezet, a közösség határozta meg, hogy mik vagyunk, mivé kell lennünk. Világképünk, egyéniségünk úgy alakult, miként elvárták tőlünk.
Ma, a tömött trolibuszon nincs közösség, amelyhez viszonyulni lehet. Csak akkor vesznek észre minket, ha valami harsánysággal felhívjuk magunkra a figyelmet. Barátaink, ismerőseink is csak úgy tudnak azonosítani, ha minél markánsabb képet mutatunk magunkról.
Menekülés a jellegtelenség, a szürkeség elől. Ez amolyan kordivattá vált. Az egyén vállát nem nyomja oly súllyal a lét- és családfenntartás felelőssége, mint pár évtizede. Túl akar lépni azokon a sémákon, amelyeket korábban a közösségek teremtettek.
Hogy észrevegyék, lázad. Természetesen nem önmagát veszélyeztetve. Olyan terület felé mutatja a harsányságot, ahol kevés az ellenhatás. Ha gyerekként apjába rúgott és az pofont adott érte, akkor apját tisztelni fogja és más irányba fog lázadni. Amerre kevés az ellenhatás, de bátor tettnek tűnik a kiállás.
Napjainkban ilyen a közéleti tevékenység egy különös szegmense a jobboldali radikalizmus, amely nem más, mint a gyermeki szentimentalizmus kóros elferdülése. Ifjúkori álmok, beteljesületlen vágyak különös, vészes elegye.
Az egyén nem találja önmagát. Szembesül a lét nehéz és szürke voltával. Sok esetben a felnőtté válás kudarca, a bizonyítás vágya indítja el embertársainkat a zavaros eszmék, tanok irányába. Bűnös a neveltetés, a gyermekkorban átadott ismeretek szűkös volta. Emiatt nem kérdőjeleznek meg emberek nyilvánvaló szamárságokat, hanem szektás hittel kezdik hirdetni azokat.
Természetesen bűnös az egész ország is. A jobboldala azért, mert adja a lovat a hirtelen bátor magyarrá lettek alá, a baloldala pedig azért, mert fél ahelyett, hogy egy jót nevetne a pulykakakasok dülleszkedéséhez hasonló magamutogatáson. És persze bűnös maga a demokratikus rend is. Mert nem tud megálljt parancsolni a butaságnak. Mert a jogi keretek nem korlátoznak immár, hanem bátorítanak. Nem azt mondják meg, hogy mit nem szabad tenni, hanem azt, hogy mi az, amit még gond nélkül megtehetsz. Nem riasztanak, hanem bátorítanak. Az egész országot egy nagy gumiszobává teszik, ahol határok vannak ugyan, de azon belül mindenki azt csinálhat, amit akar.
A demokratikus joggyakorlat eme perverz volta nem más, mint a szülői kontroll csődje a gyermeki indulatok felett. Felelőtlen hozzáállás, amely azt üzeni, hogy csinálj nyugodtan bármit, ha zsebkendőbe fújod az orrod és eljársz az iskolába, akkor nem érdekel, hogy mivel mással foglalkozol még.
A magyar társadalom nem egészséges. Régi kereteinket levetkőztük, de újak nem alakultak. Nincs egyéni önkontroll, mindent szabad, minden álom megvalósíthatónak tűnik, ha agresszív vagy és tudsz dülleszkedni, mint a pulykakakas.
Szánalmas, elszomorító, hogy a nagy gyerekek mire képesek. A vandalizmus, a gyűlölködés, a magamutogatás. Szánalmas, hogy nemzeti jelképek, jelszavak homokozói kellékké silányultak. Megdöbbentő, hogy milyen népes tábora van azoknak, akik egyfajta modern bátorságpróbaként tekintenek arra, hogy le mernek-e köpni egy rendőrt, aki persze folyamatosan lehetőségei korlátozott voltával van szembesítve, így határozatlan és kétszer is meggondolja, hogy mit tegyen.
A homokozói kellékek tárháza bővül. Ezrek kezdenek katonásdit játszani, különös maskarát öltve magukra. Nem értem, hogy azon emberek, akik egyedül félnek végigmenni a józsefvároson, azok csoportban állva miért is lesznek bátor, eszményített közösségé, amelyről egyre többen gondolják azt, hogy majd rendet tesznek ebben az országban.
A liberális demokrácia sötét oldalán vagyunk. Nem tudunk gátat szabni a gyermeki rosszindulatnak és félelmeknek, amely gyűlöletet szít. Ilyen helyzetben az atyai szigor törvényi megtestesülése az egyetlen járható út. Ezt azonban nem tudja alkalmazni a jelenlegi országvezetés, mert a jobboldal jogvédők, politikusok angyalarcú védelmezőként állnak a brutális tettekre vetemedő szélsőségesek mögött.
REND. Ezt a fogalmat nem csak ők ismerik, de fenntartják maguknak a jogot, hogy csak ők tegyenek rendet az általuk felkavart indulatok között. Sunyi módon az egekig korbácsolják azokat, hogy majdan fürödni tudjanak a rendteremtőnek kijáró dicsfényben.
Persze mindezen folyamatoknak megvan a rendkívüli veszélye, hiszen mindeközben a saját jövőjükkel is játszanak. Mondhatja ugyan a Fidesz, hogy most kétharmados többséget szerezne, de nem szabad figyelmen kívül hagyni egy másik statisztikát, mégpedig, azt, hogy az emberek többsége mindkét "nagy" párttal szemben komoly fenntartásokkal bír, azaz kutatja-keresi az alternatívát. Orbán Viktor korábban megette a MIÉP-et Csurkástól, az FKGP-t Torgyánostól. Félő azonban, hogy a saját almából szalasztott JOBBIK és egykori főtanácsadója Vona Gábor már a torkán fog akadni. Dollfuss is határozott kézzel irányította Ausztriát, mígnem jött egy náci, aki lepuffantotta, mint egy kutyát, ezzel a tettével szélesre tárva a kaput az osztrák határokon sorakozó német csapatoknak és az általuk terjesztett fasiszta kórságnak...
