
A költővel kommunistákká lettek, majd együtt fordítottak hátat a sztálinista valóságnak. A Horthy rendszer azoban addigra már megbélyegezte őt. Nem tanulhatott és nem taníthatott Magyarországon. Politikailag aktív maradt, de már a szociáldemokrata vonalon. Szerkeszetette a Szép Szót, de egyre kevesebb lett a levegő körülötte. Amikor arról írt, hogy a magyar parasztság elutasítja a náci ideológiát, akkor már menekülnie kellett.
Párizs lett a második hazája. Ott is magyar maradt és ott is csak a magyar közüggyel tudott foglalkozni. Fegyvert fogott, amikor a németek lerohanták Franciaországot. A második világháború után optimista volt, reménykedett a demokratikus kibontakozásban, azonban hamar rájött, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Antisztálinista szociáldemokrataként látta és fel is hívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon éppen olyan esztelen politikai tisztogatás folyik, mint a harmincas évek Szovjetuniójában.
Emigrációban maradt. Érezte a magyar közhangulatot. Megírta, hogy a szovjet érdekszférából való kikerülésünk után fel fognak erősödni Magyarországon az antiszemita, fasisztoid megnyilatkozások. Mégis hittel és szenvedéllyel küzdött azért, hogy Magyarországon demokrácia legyen. Védte az igaztalan rágalmaktól 1956-ot. Tiszta és őszinte forradalomnak tartotta, nem volt hajlandó elfogadni azt a nézetet, hogy Horthy csendőrei, az arisztokrácia és Mindszenthy állt a háttérben.
A rendszerváltás után is aktív közszereplő maradt az idősödő, de szellemileg az utolsó óráig friss és fiatalos Fejtő. Reményt látott a fiatal demokratákban, akik aktívan kivették a részüket a rendszerváltás munkájából, de fokozatosan fordult szembe velük, végül komoly bírálójukká vált.
Elment. Utolsó mohikán volt. Kitartott több emberöltőnyi ideig. Távol a hazától, de mindvégig magyarként, baloldali magyarként. Egy mozgalmas és hosszú élet után nyugodj békében Fejtő Ferenc!