Tisztelt Pásztor Albert Úr!

 

A társadalmi reakciók alapján Ön most úgy érezheti, hogy jól cselekedett. Mert sokan álltak Ön mellé. Szimpátiatüntetésén jelen voltak gárdistáktól a helyi szocialistákig nagyon sokan.

Mi, baloldali fiatalok tudjuk, hogy ebben az országban nincs minden rendben. Rossz a közbiztonsági helyzet, rendkívül sokan bűnözésből szerzik jövedelmüket.

Az utóbbi időben azonban egy különös hobby ütötte fel a fejét. Nem arról beszélünk, hogy miként lépjünk fel hatékonyabban a bűnözéssel szemben, hanem arról, hogy a bűnelkövetők milyen rasszból kerültek ki.

Ön is szenvedélyes híve ennek az eljárásnak. Bizonyára sok energiája ment rá arra, hogy a bűnelkövetők cigány származásáról megbizonyosodjon. Hiszen lehettek világosabb árnyalatú, eredendően kun vagy jász származású elkövetők is, akiket csak alaposan körbejárva, esetleg megszimatolva lehetett cigánynak minősíteni.

De inkább nem viccelődök tovább, mert Ön szakmájából kifolyólag nem biztos, hogy megérti a poénokat. (Ugye nem esik jól, ha a többség rendőrökkel szembeni előítéletének megfelelően poénkodok…) Szóval tömören arra szeretném felhívni az Ön figyelmét, hogy rossz úton jár. Ön nem genetikusként kapja a fizetését, hanem mint rendőr. Önnek sajtótájékoztatót nem legújabb kriminológiai-genetikai vizsgálatairól kell tartani, hanem erről, hogy hány bűnelkövetőt juttattak rács mögé.

Persze ha valaki nem ért ahhoz, amit csinál és ez egyre nyilvánvalóbb, akkor elkezdhet kibúvókat találni. Ezzel több egyetemi vizsgámon magam is próbálkoztam. Külső körülményekkel megmagyarázni, hogy miért is nem tudom megoldani a feladatot, amelyet elém tettek. Egyetemi oktatóim azonban általában az ilyen jellegű magyarázkodást nem szokták megérteni, a bukást bukásnak szokták minősíteni.

Az Ön esetében a közvélemény vizsgáztat. A borsodiak, miskolciak számára nyilvánvaló volt, hogy a megyeszékhelyen valami nem stimmel. A rendőrség képtelen volt megküzdeni egy új bűnözési hullámmal. Ilyen esetben általában az szokott történni, hogy személyi változás történik és az új söprű jól seper elv be is szokott válni.

Talán hasonló gondolatok felmerülhettek Miskolc környékén is, Őn azonban megelőzte a kérdőre vonást egy nem túl elegáns cigányozással. Mert legkevésbé Önt kellene érdekelje az, hogy az elkövetők milyen származásúak. Egy rendőr a bűn üldözésére esküszik fel. Nem mérlegelhet etnikai hovatartozás alapján. A szemében csak tettes van és áldozat. Jó ember és rossz ember. Ön egy olyan társadalmi kategóriáról beszél a rossz emberek kapcsán, akik között sok jó ember is van. Mert megszólalásával csak erősítette a cigányellenes indulatokat. Mert lehet, hogy sok cigány folytat bűnöző magatartást, de azt magának kell a legjobban tudnia, hogy többségük becsületesen, tisztességgel próbál gondoskodni önmagáról és szeretteiről.

Ön most elégedett lehet, hiszen Ön mellett olyan emberek tüntettek, mint a rendőrökkel szembeni erőszakos cselekedeteket helyeslő szélsőjobboldaliak, a gój motorosok és a folyamatos cigányozásból politikai tőkét kovácsoló politikusocskák. Azt azonban ne feledje, hogy ettől függetlenül Miskolcon nincs rend. Az emberek nem lehetnek nyugodtak, mert Önök nem tudnak rendet tartani. Mert kollégáit nem a leghúzósabb részekre küldi folyamatos járőrözésre, ha szükséges kemény fellépésre ösztökélve őket, hanem ugyanolyan rendszerben működnek, mint akkor, amikor nyugodtabb volt az élet a megyeszékhelyen.

Most, hogy hódolva kedvelt hobbyjának cigányozott egy jót következmények nélkül, kérjük szíveskedjen már azért is tenni valamit, hogy a miskolciak nyugodtabban élhessenek, a bűnözőket meg ne vizsgálgassa genetikai, rassz alapon, hanem dugja őket olyan mélyen a börtönbe, hogy egy életre elmenjen a kedvük attól, hogy embertársaikat megkárosítsák, bántalmazzák!

A Demokratikus Hálózat tagjai úgy gondolják, hogy sürgős cselekvésre, határozottságra van szükség ezen a területen, ahol Ön egy apró fogaskerék csupán. Országos közmunkaprogramon keresztül segélyek helyett esélyt kell adni a rászorulóknak. A jelenleg túl liberális, gyakorta anarchisztikus törvényi kereteket szigorítani kell, határozottabb jogalkalmazásra van szükség az igazságszolgáltatási szervek részéről. Erről bővebben a honlapunkon elérhető Rend és Esély című anyagunkban értekezünk!

Szerző: MiG-21  2009.02.04. 09:38 Szólj hozzá!

Címkék: miskolc rasszizmus cigányság rendőrkapitány

A bejegyzés trackback címe:

https://demokratikus.blog.hu/api/trackback/id/tr90921824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása