A fenti mondat egy felszólítás a baloldali politikusok számára. Az MSZP-nek jelen körülmények között nem az a legfontosabb feladata, hogy nyílt konfliktusba, közéleti adok-kapokba kerüljön a szélsőjobb legmarkánsabb képviselőjével a magyar gárdával.
Nem azt mondjuk, hogy nem kell küzdeni nyílt színen is a permanens rasszista, soviniszta megnyilatkozásokkal. Küzdeni kell, de ebben a főszerepet ne egy nagy parlamenti politikai párt, hanem a civil szektor kapja.
A Hollán Ernő utca bebizonyította, hogy igenis erős antirasszista szövetség tud napok alatt felállni, ha a helyzet úgy kívánja. Ezt, azaz a modern népfront jellegű fellépést kell erősíteni. Azokat a civileket kell folyamatosan motiválni és támogatni, akik elkötelezetten akarnak és tudnak cselekedni ezen a területen. Sokakat az antifasiszta, antirasszista munkától éppen a folyamatos pártpolitikai befolyás ténye tart távol. Akik társadalmi szervezetek, szerveződések irányítóiként ezen a területen vannak, gyakran megjegyzik, hogy az MSZP domináns jelenléte mintegy elveszi a levegőt előlük, ráadásul folyamatos támadásnak vannak kitéve, mondván politikai csatlós szerepét játszák el.

A magyar gárda ma Magyarországon egy jelzőfaktor, a jéghegy csúcsa. Rendkívül komoly etnikaivá fajuló szociális problémák manifesztálódása. Azt mutatja, hogy komoly a baj a magyar vidéken, az ország kétharmadát adó településeken. A falvakban riasztó méretűvé dagadt társadalmi gondok vannak. Nincs munkalehetőség, az itt élő lecsúszó középosztály és a hazai cigányság drámája zajlik éppen párhuzamosan. A helyzetet jelentősen súlyosbítja a magyar segélyezi rendszer nyilvánvalóan rossz működése. Ez tízezreket tart távol a munka világától, vagy kényszerít a feketegazdaságba. Miről is van szó? Arról, hogy a szocialista időben (1989-ig) kialakult egy rendszer, amely lehetővé tette, hogy a kistelepülésekről is lehetett ingázni a nagyvárosokban lévő munkahelyekre. A közlekedés drasztikus megdrágulása, gyakran illogikus átszervezése ezt ma már nem teszi lehetővé. A munkáltatók ezt nem tudják megfizetni, a dolgozók pedig képtelenek kigazdálkodni jövedelmükből. A helyzet súlyosbodását segítette elő az is, hogy a mezőgazdasági rendszerünkben végbement változások miatt az agráriumban foglalkoztatottak aránya a töredékére esett vissza. Egy torz agrárstruktúra alakult ki, termelőink nem szívesen foglalkoznak jelentős munkaerőt kívánó mezőgazdasági termékek termesztésével. Hódít a búza, a repce. Alig van állattenyésztés, gyümölcs- és zöldségtermesztés, amelyek fel tudják szívni a képzetlen munkaerőt is.
Ezen folyamatok hatására nincs munka, nincs előrelépés a magyar falvakban, sőt.
A szocialista évtizedek nagy nyertese volt a magyar falu, jelentős polgárosodási folyamat indulhatott meg a jól működő TSZ-eknek és a háztájizásnak köszönhetően. Az ezen időszakban felhalmozott egzisztenciák amortizációja zajlott az elmúlt két évtizedben. Mára jutottunk el arra a szintre, hogy a magyar falu középosztálya szembesül önnön teljes lecsúszásával. Ez maga a jéghely. A létbizonytalanság, a kilátástalanság. A fiatalok menekülésszerű elvándorlása ezen területekről, a leszúszó társadalmi rétegek betelepülése olyan, az egyének számára feldolgozhatatlan frusztráció, amely automatikusan eredményezi a megoldás lehetőségét vízionáló szerveződések irányába fordulást. Jelen körülmények között ez a magyar gárda, amely radikális hangnemben hívja fel az említett problémakörre a figyelmet és fordítja szembe egymással az egymás mellett élő, de egymástól elszigetelt romákat és nem romákat. Ez mozgalomszervezési alapelvük.

A magyar gárdát nem lehet bírósági teremben, vagy a TV képernyőkőn és óriásplakátokon legyőzni. A magyar gárdát nem lehet leküzdeni szemtől szemben vállalt harcban sem. A magyar gárda volt van és lesz. Lehet, hogy más néven és más szerveződési keretben. Sohasem fogjuk legyűrni teljesen, mert mindig lesznek, akik a túl egyszerű válaszokat fogják magukévá tenni a felmerülő kérdésekre. A magyar gárdával szemben való fellépés lényege tehát nem az, hogy a megszűnésére koncentráló küzdelmet indítunk, hanem az, hogy térnyerését próbáljuk megakadályozni, azt kell elérni, hogy egy kritikus szint alatt maradjon a gárda és a jobbik támogatottsági aránya a társadalmon belül.

Ráadásul a magyar gárda létének több előnye is van. Ezek közül a legjelentősebb az, hogy felszívja és egy közösségbe tömöríti azon embereket, akik radikális jobboldali eszméket vallanak. Első hallásra ez egy baloldali embertől nagyon furcsán hangzik, azonban az elmúlt évek eseményei jól mutatják, hogy két alternatíva közül választhatunk. Az egyik az, hogy ezek a nemzeti radikális erők, amelyek jelen körülmények között több tízezres tömeget jelentenek, illegális módon szervezik önmagukat, gyakran egymástól is elszigetelt módon végezik tevékenységüket. Ez a földalatti mozgolódás motiválja ezen csoportosulásokat a kormányzattal és az általuk támadott kisebbségekkel szembeni erőszakos fellépésre. Ezek az illegális egyletek a maszkos, kukákat és autókat gyújtogató emberek, akik alapjaiban kérdőjelezik meg a mai magyar társadalmi és demokratikus rendszert. Üldözöttségük és arctalanságuk tudata akár terrorakciók végrehajtására is motiválhatja őket. A karhatalommal való állandó ütközésük, "mártírjaik" ilyen módon való szaporodása számukra a legfőbb közösségszervező erő.
Az ő rovásukra terjeszkedik a magyar gárda. Az a magyar gárda, amely megjelenésében, retorikájában idéz egy letűnt, rossz kort. Tagjai komoly társadalmi változásokért küzdenek, de éppen egyesületi szerveződésükkel már nem kérdőjelezik meg alapvetően a demokratikus társadalmi rendszert. Vállalják arcukat is, körükben már nem alakulhat ki olyan üldözöttség tudat, mint a karhatalmi erőkkel folyamatosan konfrontálódó jobboldaliak körében. Nekik már egyenruhájuk és egységes közösségük van, amely amellett, hogy riasztóan hat, kötelezi is azt, aki magára ölti. Egy gárdista már nem áll oda benzinespalackot dobálni, autókat burogatni, mert tudja, hogy ezzel egyenruháját mocskolná be. Tudja, hogy a jelenleg fő bázist adó magyar vidéken az ilyen akciók visszatetszést kelthetnek. A gárda szélsőséges, de fegyelmezett emberek közössége. Orbán Viktor részéről éppen azért volt nagy hiba a magyar gárda támadása, mert éles törésvonal van a valóban megregulázandó agresszív szélsőjobb és magyar gárda között.

Mi a teendő ebben az esetben? A válasz egyszerű. Folytatni kell a küzdelmet. A civileknek a társadalomban, a baloldalnak pedig a munka frontján. Kormányzati pozícióban nem intézhetjük ezt a dolgot el néhány retorikai fordulattal. Szinte azonnali hatállyal frontális támadást kell indítani. Nem, nem a gárda ellen, hanem azon jelenségek ellen, amelyek a legfőbb motiválói a gárda erősödésének. Komoly társadalompolitikai lépések meghozatalára van szükség. A magyar politikai elit húsz éve toporog és a szőnyeg alá söpri a magyar vidék problémáját. Jelen sorok írója azok közé tartozik, akik a baloldal 2002-es győzelmét követően hittel és komoly elszántsággal vetették bele magukat a vidék, azon belül is a falufejlesztés területébe. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkárságán szinte a választások másnapján elindítottuk az Eurofalu Programot. Ennek természetesen volt politikai szándéka volt, mivel már akkor jól érezhető volt a falusi, kisvárosi emberek gyors jobbratolódása, amelyet egy ilyen célirányos fejlesztési munkával kívántunk ellensúlyozni. Aztán a program elhalt. Hosszú lenne ennek okait felsorolni. Nagy volt a várakozás a falusi emberek részéről, több helyen már civil szerveződések is létrejöttek a helyi szintű munka koordinálására. Sajnos egy furcsa koalíció állt fell a kezdeményezéssel szemben: politikusok, akik saját (anyagi) mozgásterük csökkésétől tartottak egy egységes program miatt, illetve velük került egy oldalra a kormányzati bürökrácia, amely érzhetően képtelen volt egy komoly, több tárcát is érintő munkarend felállítására és működtetésére.

2008-ban a kormányzati pozícióban egyedül maradt baloldal szinte teljes egészében ki van szorulva a magyar vidékről. Fellegvárakként állnak még nagyvárosok, de a megyék, a kistérségi szerveződések döntő többsége már jobboldali befolyásoltság alatt áll. Ennek megfelelően ezen területekről egyre agresszívebb támadás fog megindulni a kormányzat ellen, folyamatosan szembesítve a meglévő problémákkal a központi hatalmat. Igen, a segélyezési rendszer kapcsán egyébként többé-kevésbé joggal keltett indulatok mögött a FIDESZ  is áll. Persze ezen nem kell megsértődni, mert a kritika jogos. Nagyon kevés dolog történt ezen a területen. Valóban temérdek pénz jött az Európai Unióból ebbe az országba, amiből jutott a magyar vidékre is, de szinte semmi sem jutott el az egyszerű emberekhez. Ennek megfelelően jelentős is az euroszkeptikusok aránya, akik szintén a magyar gárdát találják meg maguknak.

A baloldal nincs egyszerű helyzetben. Vidéki politikusai, közéleti emberei súlyos egzisztenciális válságba kerültek a FIDESZ 2006-os elsöprő arányú önkormányzati győzelmét követően. Akik mindezek ellenére maradtak és próbálkoztak, azok is folyamatos támadásoknak voltak és vannak kitéve, vitákban kevés ellenérvet tudnak felsorakoztatni, mondván "a semmiről nem lehet jókat mondani". Mindezek ellenére egyértelmű, hogy a baloldal minimálisra szűkült vidéki bázisát növelni kell.
Komoly társadalompolitikai lépések meghozatalával. Át kell alakítani a segélyezési rendszert. Aktív munkaerőpiaci lépésekkel kell a munka világába visszairányítani az onnan évtizedekkel ezelőtt kiszorultakat. Ahol nincs munkahely, ott teremteni kell. Nem az egyszerű és kényszermunkára hasonlító közmunkákkal, hanem az önbecsülés növekedéséhez is hozzájáruló munkák támogatásál. Össze kell állítani  azon munkakörök körét, amelyeket idáig nem tekintettünk a munka világába tartozónak, de társadalmilag hasznosnak minősülnek. Ilyen lehet az idős falusi, családi kapcsolatok nélkül  maradt emberek segítése, a házi kertek művelése és az így megtermelt javak piacra juttatása, a falu- és tájkép javító programok indítása. El kell indítani olyan grandiózus és égető problémát jelentő gigaprojekteket, mint a Tisza újraszabályozása, egyben megállítandó a folyamatos árvízveszélyt és a jelentős kiterjedésű tájegységeink elsivatagosodását.
Persze le kell szállni a magas lóról és újra gyalogszerrel kell végigtalpalni az országon, felmérni, hogy hol mi a baj és miben kérnek tőlünk segítséget. Talán ez lesz a legnehezebb, mert kevesen vagyunk vidéken és igéreteinkkel már tele van a padlás, ráadásul a FIDESZ mindenhol jelen van és a legjobb szándékainkról is bizonyítják, hogy azok nem mások, mint szemfényvesztések. De ha nem indulunk meg, a magyar vidék totálisan a másik oldalra sodródik. Most odalent Orbán Viktortól várják a megváltást. Ő tudja, hogy itt cselekedni kell és fog is, ha hatalomra kerül, ezzel önmagát fogja bebetonozni a hatalomba.

A fenti sorok talán bebizonyították, hogy a baloldalnak most nem arra kell koncentrálnia, hogy a jobbikot és a magyar gárdát az agyagba döngölje. Ezt jogilag simán elérhetnénk, mert a Magyarország által aláírt Párizsi Békeszerződésben vállaltuk, hogy nem engedélyezünk félkatonai nacionalista egységek megalakulását. Azonban, ha ezt el is érjük, akkor holnap már azzal nézhetünk szemben, hogy ugyanazon arcok és egyenruhák jönnek szembe velünk az utcán, kihasználva valamely jogi kiskaput. Ezt követően mit tehetünk? Rendőrökkel szedetjük le a fekete egyenruhát a jobbik éppen sajtótájékoztatót tartó vezetőiről? Vagy rendőrattakot vezénylünk a katonás rendben masírozó, az illegalitást is felvállaló egységekkel szemben? Hozzájárulunk ahhoz, hogy a ma még fegyelmezett tömegek visszatérjenek a szélsőjobb földalatti világába? Mind-mind öngyilkos lépés. Ha nem tesszük meg és a tiltás ellenére is masírozni fognak, akkor saját hatalmunk és jogrendszerünk kérdőjeleződik meg. Ha megtesszük, akkor visszatér az a polgárháborús hangulat, amelytől a magyar társadalom többsége viszolyog. Az ország egy ilyen helyzetben a békét és rendet ígérő középerő irányába fordul, amely csak a FIDESZ lehet.

Ezt akarjuk? A válasz egyértelműen nem. Orbán Viktor megtette nekünk azt a szivességet, hogy retorikailag nyíltan szembefordult a magyar gárdával, hatalomra jutása esetén agresszív fellépéssel fenyegetve meg azt. Ez egyértelműen egy betemethetetlen árok. Mi mondjuk azt, hogy kényszerűségből megtűrjük a gárdát és minden eszközzel küzdünk az ellen, hogy egy komoly támogatottsággal bíró szerveződés lehessen. Irány az első vonal! A munka frontján. Az emeberek végre láthassák, hogy a baloldaliak itt vannak, a baloldaliak segítenek, a baloldaliak jó emberek. Az utolsó órában vagyunk, talán még nem késő.