Különös akcióval hívta fel magára a figyelmet a Demokratikus Hálózat nevű csoport. A leginkább underground baloldaliként definiálható szervezet a napokban a bankok túlzott profitja ellen tüntetve ételt osztott a hajléktalanoknak. Terveikben szerepel, hogy érdekvédelmi képviseletet is biztosítanak a bankok által megkárosított embereknek.

 

"Elég volt a bankok embertelenségéből" - hirdeti a Demokratikus Hálózat. Az elsősorban a baloldali értékekért küzdő fiatalokból álló szervezet érdekképviseletet kíván biztosítani azoknak, akiket a bankok lehetetlen helyzetbe hoztak. Úgy látják, a hazai pénzintézetek az elmúlt hónapokban megmutatták, hogy felelőtlenek és a jelenlegi körülmények között is csak a profitmaximalizálásra törekednek.

A szervezet célja, hogy ráirányítsa a bankárok és közvélemény figyelmét arra, hogy rengeteg a probléma a devizahitelek körül, ezért összefogásra, felelős cselekvésre van szükség. Galba-Deák Ádám, a hálózat elnöke ugyanakkor felszólította a Bankszövetség vezetőit, hogy nyilvánosság előtt mondjanak köszönetet a magyar társadalomnak mindazon áldozatokért, amelyet az adófizetők a pénzintézetekért meghoznak.

A szervezők szándékainak komolyságát jelzi, hogy ismert kormánypárti politikusok is támogatják megmozdulásaikat: az ételosztáson többek között Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő, korábbi gazdasági államtitkár is részt vett.

Könnyen lehet azonban, hogy a szervezet a meglehetősen populista retorikával nagy tömegek szimpátiáját is kiválthatja. Az adatok szerint egy év alatt másfélszeresére emelkedett a nyilvántartott hitelmulasztások száma, becslések szerint január végére az aktív feketelistások száma elérte a 700 ezret, az összes nyilvántartott mulasztás pedig átlépte az egymilliós szintet.

Felcsuti Péter, a Bankszövetség elnöke a napokban úgy fogalmazott: a nemfizető hitelek aránya akár több mint 50 százalékkal is nőhet idén a tavalyi évhez képest. Ugyanakkor szerinte a mostani helyzetben a bankoknak is türelmesebbnek kell lenni azokkal szemben, akik nem tudják fizetni felvett hiteleiket.

 

Forrás: www.penzcentrum.hu

Szerző: MiG-21  2009.02.12. 21:26 Szólj hozzá!

Címkék: cikk hitel szegénység bankok

A bejegyzés trackback címe:

https://demokratikus.blog.hu/api/trackback/id/tr78939894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása