No, még meg sem alakultuk rendesen, de már sikerült egy témakörben nagyon felpörgetni a blogos társaságot, amely minden bizonnyal nem reprezentatív, de az tutti, hogy sok szempontból mérvadó.
Szóval volt egy olyan kósza ötletünk, mert baloldaliak vagyunk zömmel és (divat) antiglobalisták, hogy álljunk a nagyvilág elé és mondjuk azt, hogy hiperek fizessenek be többet a magyar államkasszába. Erre majd négyezren jöttek és olvastak minket és száznál több komment született idáig. (ITT OLVASHATÓ)
Nagyon érdekes hozzászólások jöttek és érdekes kép állt össze ennek alapján. Az első és legfontosabb, hogy sokan, talán mondhatni a túlnyomó többség megértő a multikkal és ezen belül a hiperekkel szemben. Talán azért is van ez így, mert a többség még emlékszik a kilencvenes évek elejének vadkapitalizmusára, a tömeges munkanélküliségre és a komoly létbizonytalanságra. Ezért is a legtöbb támogató írás azt fejezte ki, hogy a hiperben foglalkoztatott emberek többsége anyagi biztonságban élhet és ezt nagy előnyként tartják számon.
Feltűnő az is, hogy rendkívül sokan vannak azok, akik keményen bírálták a magyar vállalkozókat, az adófizetés elől folyamatosan megszökő társadalmi réteget, amely még arra is képes, hogy luxusfogyasztásával irritálja a társadalmat. A többség elutasítóbb volt velük, mint a hiperekkel kapcsolatban.
Kevés szó esett arról, hogy mennyiben káros a Hiperek jelenléte, mennyiben járulnak hozzá ezen egységek a fogyasztási szokások eldurvulásához, a magyar lakosság totális eladósodásához, generációk alatt felhalmozott javaink amortizációjához. Ezzel szemben az értékteremtést emelték ki többen, a folyamatos egységnyitási akciókat, azt, hogy a többség idehaza forgatja be megtermelt profitot.
Arról nem született (születhetett) egységes vélemény, hogy mennyit is lehetne nyerni egy hiperek irányába történő pluszadóztatással. A legbátrabb becslések is néhány milliárd forintról szóltak, ami édeskevésnek tűnik ahhoz képest, hogy mekkora pénzmennyiségre van szüksége az államháztartásnak.
Sőt, a a hozzászólások alapján még az is körvonalazódott, hogy komoly társadalmi hátteret kapnának szeretett áruházaink, ha valamely politikai erő sarkoba kívánná szorítani őket. Többünkben, már a barikádemelésekig eljutó szolidaritási tüntetések rémképe is felmerült, ahol tescos és auchanos ultrák akciósan kapható benzinespalackokkal támadnának a rendfenntartókra, az igazi radikálisok pedig megpakolt bevásárlókocsikba rejtett pokolgépekkel robbantgatnák azon politikusokat shoppingolás közben, akik támogatni merészelnék a hiperek különadóját.
Összefoglalás és értékelés után úgy döntöttünk, hogy az a Demokratikus Hálózat, amely egy alakuló közéleti szervezet, engedve a nyomásnak, ideiglenesen leveszi napirendjéről a Hiperek megadóztatásának tervét és más területeken próbálkozik a társadalmi kedélyek borzolásával.:)
Ezekről bővebben itt: KLIKK