90 FOKOS FORDULAT – NEMZETKÖZI ÖSSZEFOGÁSSAL

Javaslat a magyar gazdaság új pályára állítására

Készítette: ATTAC Magyarország

A 2008-ban pénzügyi formában kirobbant világgazdasági válság különösen súlyosan érintett magyar gazdaságot. Ha más nem, az egészen biztos, hogy az eddigi gondolatkörben nem lehet megoldani a felettünk tornyosuló és a közeljövőben rohamosan növekvő bajokat, amelyek a magyarországi társadalom jelentős részét maga alá temethetik. Ezért ki kell törni a tőkebarát, neoliberális gondolatrendszerből, és nemcsak szavakban kell „paradigmát váltani”, hanem valóban gyökeresen új alapokra kell helyezni gazdaság- és társadalompolitikánkat. Most, a világgazdasági válság idején senki nem tagadhatja, hogy a kapitalizmuson belüli „modellváltás” elkerülhetetlen.

A válság azonban azt is nyilvánvalóvá tette: a kapitalizmus nem képes megszabadulni legbelső lényegétől, a tőkefelhalmozás kényszerétől, és az ezáltal a természetben, társadalomban, tudományban okozott permanens rombolástól, valamint az épp ilyen törvényszerűen jelentkező, és a termelőalapokat, az élőmunkát közvetlenül pusztító súlyos gazdasági krízisektől.

A globalizált világban csak globális, de legalábbis széles nemzetközi összefogáson alapuló megoldások működhetnek. A jelenlegi válságból való kiút csak a válságot előidéző tényezők, nevezetesen a korlátlan szabadsággal felruházott tőke korlátozásával lehetséges. Ezt világossá kell tenni mindenki számára, teljesen függetlenül attól, hogy ez a korlátozás itt és most lehetséges (vagy annak látszik) –e. Abból indulunk tehát ki, mi az a minimum, amit tenni kell, és mik azok a feltételek, amelyek között a kell lehetséges is.

Erős elszántságra, népi támogatásra és legfőképpen nemzetközi társakra van szükség, hogy képesek legyünk kikecmeregni abból a gödörből, melybe a kapitalista társadalom gazdasági és politikai vezetői az elmúlt évtizedekben taszítottak bennünket.

1. BEVEZETŐ

A magyar gazdaságra és társadalomra a rendszerváltás – a már korábban beindult folyamatokat beteljesítve - 180 fokos fordulatot hozott. Ezzel Magyarország nem volt egyedül, de talán egyedülállóan függő, kiszolgáltatott, adottságait tekintve kisemmizett országgá tette a magát baloldalinak nevező, valójában csak a tőke mérsékeltebb szárnyát képviselő hazai elit.

A hazai erőforrások kihasználásával és az állami és köztulajdonnal szemben egy erőforrásait (mindenekelőtt a munkaerőt és a termőföldet) nagymértékben parlagon hevertető, a külföldi tőkére épülő, kiszolgáltatott gazdálkodási rendszerré, társadalmát pedig a kis egyenlőtlenségekkel jellemzett és nyomort nem ismerő rendszerből egy jövedelmileg, életszínvonalban és kultúrában végzetesen kettészakadó, és több millió nyomorgóval jellemzett országgá változtatta.

Ennek a fordulatnak az alapja a privatizáció, tehát a termelőeszközök magánkézbeadása, mégpedig döntően a külföldi nagytőke kezébe adása volt. Bár a helyzet romlása a rendszerváltás okozta visszaesés, és az azt követő fellendülés idején is jól látható volt, a hazai politikai és gazdasági elit, és az őket tanácsokkal ellátó neoliberális közgazdászok érzéketlenek maradtak a tények láttán, és perifériára szorították a kritikus hangokat.

Az elmúlt két évtized eredményeképpen lezüllött társadalom talaján a felső rétegekben az önzés, nemtörődömség, hanyagság és korrupció, s ennek tükörképeként az alsókban a gyűlölködés, bűnbakkeresés, a gyengébbek kárára megvalósított rend vágya, a legordasabb eszmék szöknek szárba: Magyarországon a fasizmus szele fúj.

Hazánkat és népünket szerető állampolgárként e folyamatok azonnali megállítását követeljük, amit csak a jelenlegi, a világtörténelem eddig talán legsúlyosabb világgazdasági válságának kibontakozásakor még mindig uralkodó, bár e folyamatokért felelős (a versenyképességet – a profitérdeket - mindenek fölé helyező, a lakosság helyett a külföldi nagytőkét szolgáló) neoliberális gazdaságpolitikai irányvonallal való szakítással, egy „90 fokos fordulat”-tal látunk lehetségesnek.

Hogy megállítsuk és visszafordítsuk az ország sokdimenziós kettészakadását szegényekre és gazdagokra, fejlett és fejletlen vállalati szektorra, jól működő és leszakadó régiókra stb. éles fordulatot kell venni a gazdaságpolitikában és politikai filozófiában egyaránt: az erőforrásainkkal való pazarlás helyett (mely igen költséges az állam és a társadalom számára), azok fokozott kihasználására kell törekedni. Ezek mindenekelőtt a képzett és képzetlen munkaerő, valamint a termőföld és a (termál)vízkészlet.

2. AZ ALAPFELTÉTEL: NEMZETKÖZI ÖSSZEFOGÁS

A fordulat csak úgy lehetséges, ha aktív, nyitott külpolitikával keressük a hasonló sorsa jutott országok támogatását, törekszünk a világgazdasági hierarchiában alul lévők összefogására.

3. A KONCEPCIÓ: TÖBBSZEKTORÚ, AZ ÁLLAM NAGYOBB RÉSZVÉTELÉRE ÉS KÖZVETLEN DEMOKRÁCIÁRA ÉPÍTŐ MODELL

A javasolt lépések egyrészt a kapitalista államokban évtizedeken keresztül és országok sorában alkalmazott, sőt, részben most, a válság idején is használt eszközöket jelentenek.¹ Másrészt azonban túlmutatnak a piaci diktátumon, utat nyitva egy demokratikusabb, igazságosabb, a föld és a társadalom erőforrásaival okosabban gazdálkodó, a népek öntevékenységére építő társadalmi berendezkedés felé.

Abból indulunk ki, hogy egy szétszakadó, kirekesztő társadalom nemhogy felzárkózni nem képes, de a végleges lecsúszás veszélyének van kitéve.² A szétszakadást a piac generálja, orvoslása csak a piac korlátozásával lehetséges.

A „90 fokos fordulattal” létrejövő többszektorú (állami, szövetkezeti, hazai és külföldi magán-) gazdasági és társadalmi modell alapelve, hogy a termelés célja a társadalom szükségleteinek kielégítése – ez szabja meg az egyes szektorok működésének határait is. Az államot (kormányt) a magánvállalati profitok növelésének célja helyett ez és csakis ez az alapelv vezérelheti.

Az általunk sürgősen javasolt „90 fokos fordulat” lényege, hogy mindazt a termelőerőt, amit az állami, közösségi gazdálkodás vélt vagy valós gazdaságtalanságára hivatkozva kivettek az állam és a közösség kezéből, azonnal vegye kezébe az állam, amennyiben ezeknek a termelőerőknek a hatékony működtetésére a magántulajdonos nem képes.

A modell a teljes foglalkoztatást tűzi célul, mivel a munka (általában is, és úgy is, mint tisztességesen megfizetett munka) alapvető társadalmi szükséglet, az esélyegyenlőség alfája és a demokrácia minimuma. Ezt az állam saját vállalatain és beruházásain keresztül, valamint a szövetkezetek széles körű elterjedésének ösztönzésével biztosítja.

A modell alapelveit megvalósító mechanizmus: a piaci (hazai és külföldi magán) és a közösségi (állami, szövetkezeti, együttműködő) intézmények közötti verseny. Mindenki azt teszi, amit az alapelv szempontjából a legjobban tud. A modell elveti a növekedés, versenyképesség, tömegfogyasztás elsődlegességét (amit a neoliberális ideológia tételez), és mindezt a fent meghatározott alapelvnek rendeli alá. Elutasítja azt a fogyasztási modellt, amelyben az egyik oldalon a pazarló, valamint a hitelekkel és reklámokkal gerjesztett túlfogyasztás, a másik oldalon pedig a súlyos nélkülözés áll.

A kis- és középvállalati szféra nem tud önállóan megélni. Eddig a transznacionális nagytőkéhez kötődött, amely azonban illékony cövek. A modell felkínálja nekik a stabilan a nemzetgazdasághoz kötődő állami és szövetkezeti nagyszervezetekhez (nagyvállalatok, bevásárlóközpontok, közművek) kapcsolódás esélyét.³ Ennek a modellnek a további előnye, hogy az ilyen nagyszervezetek bevétele (nyeresége) állami, szövetkezeti tulajdon formájában az országban marad, növeli a költségvetés bevételeit, és közösségi célokra (fejlesztés, bővítés, szociális ellátás) fordítható.

4. A GAZDASÁGPOLITIKAI KIINDULÓPONT: FEJLESZTÉS A LAKOSSÁG ÉRDEKÉBEN

Az államnak mindenképpen kulcsfontosságú szerepet kell játszani a jövőt meghatározó 4 területen: az oktatásban és kutatás-fejlesztésben, az egészségügyben, az infrastruktúrafejlesztésben és a környezetgazdálkodásban. E területek finanszírozását abszolút értékben is növelni kell, s relatív arányukat is meg kell emelni az országok költségvetésében. Ezek a területek egyszerre szolgálják az igazságosabb és fenntartható társadalom kiépítését és egyben a nemzetközi mezőnyben való helytállást, a válságból való kilábalást, a válságot előidéző okok visszaszorítását is. 

5. A TEENDŐK RÉSZLETEZVE:

1. Kutatás-fejlesztés.  A magyarországi K+F-aránya a rendszerváltás előtt, a 80-es évek közepén elérte a GDP 3 %-át. Jelenleg kevesebb, mint 1 %. Magyarország lakossága képes magas színvonalú, élenjáró műszaki megoldások kidolgozására és megvalósítására, mint azt a rendszerváltás előtti technológiai eredmények is bizonyítják. (MOM, Tungsram, fejlett agrártechnológiák stb.) A fejlesztéseknek az azokat létrehozó lakosság érdekeit kell szolgálnia.

A gazdasági válságok után a fellendülés új műszaki bázison szokott megvalósulni. Ezért az előrelátók, még a felvilágosult tőkések is a válság idején fektetnek a K+F-be és az emberek szakképzettségébe. Ezért a legkiválóbb kutatókból és fejlesztőkből létre kell hozni országos és helyi K+F direktóriumokat, amelyek döntenek a kutatási területek fő irányairól, a források ennek megfelelő elosztásáról. 

2. Oktatási reform.⁴ Az elmúlt évtizedekben végzetesen lezüllött az oktatás színvonala, és ez a nagyszámú, túlnyomóan érdemtelen magániskolának köszönhető. A neoliberális gazdaságfilozófia szemforgató magatartását jellemzi, hogy úgy teremtette meg a versenyt a magánszférában, hogy ehhez az állam támogatását használta, és teszi ezt ma is (államilag finanszírozott helyek a magániskolákban). Az alapfokú oktatás pedagógiai módszerei a piacra vannak bízva. Minden tanár önálló oktatási programmal állhat elő, amik között a szülőknek kell dönteniük. Mivel azonban ők ezek megítélésre nem képesek, 6-7 éves gyermekükre bízzák a tanító néni kiválasztását. Ezen a talajon virágzik a diszlexia, diszkalkulia, hiperaktivitás, a fegyelmezési gondok, később a diszfunkcionális analfabetizmus, a felsőoktatásba lépők elképesztő műveletlensége stb., hogy a tanárokkal szembeni (szülői és tanulói) agresszivitásról már ne is beszéljünk.

A 90 fokos fordulat itt abban áll, hogy következetes versenyt teremtünk. Az állam ezentúl egyetlen magánoktatási intézményt se finanszírozzon, fordítsa összes oktatási kiadásait saját iskoláira. Aki magániskolába akarja adni gyermekét, az megteheti, de ennek finanszírozását oldja meg maga. Az állami iskolák országos jelenlétét (elmaradott régiók!), felszereltségét, oktatóik fizetését növelve a színvonal emelkedése várható és elvárható. Az állami iskolák szakmastruktúráját és tantervét az állam saját termelési elképzeléseire (vállalataira, programjaira) alapozva jó biztonsággal állapíthatja meg, elkerülve azt a ma általános gyakorlatot, hogy senki nem az csinálja, amit tanult. Ehhez természetesen az állam termelő tevékenységének és vele termelési kapcsolatainak kiterjesztésére van szükség (ld. lentebb). Így visszaállítható a szakképzés, a tanműhelyek rendszere. Az állami iskolákból kikerülő diákoknak saját szakmájukban lehet az állami (vagy azzal szerződéses termelési kapcsolatban álló szövetkezeti és magán-) vállalatoknál munkahelyet biztosítani. Ugyanez vonatkozik a továbbképzésekre is: a vállalatok maguk képezzék munkavállalóikat, saját elképzeléseik szerint: a magánvállalatok speciális igényeinek kielégítését az állam ne vállalja magára! (A vállalati szakképzési hozzájárulást a szakképzési rendszer alábbiakban jelzett reformjának megfelelően kell hasznosítani.)

Az oktatásra vonatkozóan osztjuk a Pedagógusok Szakszervezetének Budapesti Szakoktatási Szervezete Természettudományi Tanárok Tagozatának véleményét:⁵

1. Az állam nem vonulhat ki alapfeladata, az alap-, a közép- és a felsőfokú oktatásnak az ellátásából!
2. Kormányzati ciklusoktól független, egységes oktatási koncepcióra van szükség mindhárom szinten.
3. A magyar alap- és középfokú oktatás keret- tanterveiben ne szerepeljen az integrált természettudományos képzés: oktassák újra külön keretekben a természettudományi tárgyakat!
4. A 2009-10. tanévtől az általános iskolák 5. és 6. osztályaiban szüntessék be a nem szakrendszerű oktatást, azaz térjünk vissza a szaktárgyak (magyar, történelem, biológia, kémia stb.) jól bevált, elkülönült, szaktanárok által végzett oktatására.
5. Gyakorló tanárok, tanítók, általános és középiskolai tanárok, egyetemi oktatók közreműködésével haladéktalanul vizsgálják felül és koordinálják a tananyagot az 1-12. osztályig!
6. A kötelező természettudományi érettségi bevezetésével adják vissza a társadalom számára e tudományterület fontosságába vetett hitet.
7. Vissza kell térni az egyciklusú kétszakos ötéves tanárképzésre.
8. A felsőoktatás egészében felül kell vizsgálni a Bolognai-rendszert – melynek bevezetéséről sem az oktatók, sem a hallgatók véleményét nem kérdezték meg! 
9. A szakképzési törvény módosításával vissza kell állítani a 2 éves szakiskolai, a 3 éves szakmunkás és a négy éves szakközépiskolai képzést, a szakmai gyakorlatok rendszerét 14 éves kortól!
10. Felül kell vizsgálni az oktatásra vonatkozó, ma kényszerítő eszközként használt pályázati rendszert.
11. Mérlegelendő a tankötelezettség 18 éves korhatárának leszállítása 16-ra: neoliberális képmutatás kitolni a tanulás korhatárát, miközben lerontják az oktatás általános színvonalát. Köztudott az is, hogy az oktatás “bővítésének” ilyen erőltetése a munkanélküliség elleni neoliberális “harc” egyik sarokköve.

3. Bankreform.⁶ Nyilvánvaló, hogy a gazdálkodók, dolgozók által megtermelt értékek közérdekű kezelésére a szabadjára engedett, pusztán nyereségérdekelt pénzügyi szféra nem képes. A neoliberális ideológia diktátuma szerint liberalizált pénzvilág kizárta az állami, közösségi ellenőrzést, ám most, hogy bajba jutott, az állam (kölcsönből és adókból fedezett) forint- (dollár-) milliárdjaira szorul. Hosszú távon tehát – a neoliberalizmus porhintésével szöges ellentétben – nemhogy hatékonyabb lenne a magánszféra, de sokkal pazarlóbb, mint az állami: veszteségeiért nagy árat fizet egy ország lakossága. A jelenlegi tőkés rendszer a nyereségeket individualizálja, privatizálja, míg a veszteségeket társadalmasítja. Ebből elég!

A Magyarországon működő, külföldi bankoknak egy fillér segítséget se nyújtson az állam: ha anyabankjuk nem képes vagy hajlandó megsegítésükre, a magyar állam azonnal és kárpótlás nélkül sajátítsa ki őket, miként azt a New Yorkban és Angliában tapasztalatokat szerzett gazdaságtörténész-bankár Róna Péter is tanácsolja.⁷ Ha egy bank nem képes betétesei pénzét biztonságosan kezelni és adósait szolvensen kiszolgálni, nem megengedhető, hogy az ország által megtermelt jövedelemmel gazdálkodjon. A bankreform részeként létre kell hozni egy nagy állami bankot. Aki akarja, oda tehesse pénzét, onnan vehessen kölcsön. Az állami bank a pénzügyi szolgáltatás jellegétől függően szabjon szigorú, de stabil feltételeket, vagy nyújtson kedvezményeket – az alapelv (a társadalom szükségleteinek kielégítése) szerint. Az állami bank az amerikai állam mintájára – most, a válság idején különösen – mikrohitelekkel segítse a háztartásokat, ezzel is elejét véve a lakosság „törvényes” uzsorakamaton (Provident⁸) történő további eladósodásának.  

4. Földreform.⁹ Magyarország saját lakosságának bőséges kiszolgálására és exportra is képes, minőségi mezőgazdasági termelést folytatott a rendszerváltás előtt. A szövetkezetek és állami gazdaságok, velük a jól szervezett agrárvertikum, élelmiszeripar, melléküzemágak, háztájik stb. rendszerének a szétverésével több mint 600 ezer munkahely tűnt el, piacképtelen gazdaságok, a termelést drágító bérleti rendszer, napszámosok, munkanélküli tömegek jöttek létre. (1 millió agrárgazdaság közül alig pár százezer nevezhető működőképes kis- vagy középbirtoknak, miközben az ország lakossága rossz minőségű, messziről jött, kényszerérett, vagy egyenesen mérgezett termékeket talál a boltokban.) A gazdák folyamatosan támogatásra szorulnak, nemcsak az egyébként megszokott időjárási okok miatt (pl. eső, jég, szárazság), hanem „rendes ügymenet” idején is. (Egyebek mellett pl. azért, mert a földek felparcellázásával a tulajdonosok betemették a belvizek elvezetésére szolgáló, a szövetkezetek idején kialakított és karbantartott árkokat…). Mezőgazdaságunk legalább 30 évet esett vissza.

Ezért – a bankok mintájára - azt a (nem háztáji) gazdaságot, amelyik nem tud önállóan piacképesen működni, egyáltalán nem üzemel, vagy földjét bérbe adja, ne segítse meg az állam, hanem állítsa alternatíva elé: vagy (termelő-, értékesítő) szövetkezetbe tömörül, vagy földjét kárpótlás nélkül kisajátítja. Az állam a kisajátított földet beviheti a szövetkezetekbe, önálló gazdálkodást folytathat rajta, bérbe adhatja, vagy ingyen a rászorulók rendelkezésére bocsáthatja, esetleg egyszeri természetbeni indulótámogatással (pl. vetőmag) együtt (szociális földprogram kiszélesítése). 

5. Élelmiszeripar újjáépítése. Állami, szövetkezeti vállalakozások alapításával, szükség esetén visszaállamosítással (esetleg részleges, részvényvásárlás útján történő állami tulajdonszerzéssel) újjá kell szervezni az élelmiszeripari vertikumot, a korábban életképes édes-, sütő-, konzerv-, hús- stb. iparunkat. (Egyebek mellett fontos járulékos nyereséget jelentene az egységes formájú, visszaváltható üvegek használata mind környezetvédelmi, mind gazdaságossági szempontból.)
6. Termálvízprogram. A vidékfejlesztést össze kell kapcsolni termálvízkészleteinknek a lakosság érdekeit szolgáló komplex kihasználásával. Nem magánluxushotelek építésére, hanem közös célokat szolgáló, közösen (államilag illetve helyi összefogásban) létrehozott és hasznosított gyógyfürdők, fűtőrendszerek hajtató- keltető házak, melegágyak, valamint a gyógyturizmust szolgáló komplexumok építésére kell használni természeti kincsünket. Koncepciónk eltér a Széchenyi Tervben megfogalmazottól, amely termálvizeinkben kizárólag a falusi turizmus fejlesztésének eszközét látja.¹⁰ Elutasítjuk az országunkat megint csak külső feltételektől (más országok konjunktúrája, inflációja, árfolyama stb.) függővé tevő gazdaságszerkezetet. stb. A termálvízprogramot elsősorban a lakossági igényeket (fűtés, gyógyulás, pihenés) és az agrártermelést kielégítő eszköznek tekintjük, amelynek csak másodlagos hasznosítása a „magasabb fajlagos költésű látogatók”-at szolgáló turizmus.

7. Vízgazdálkodás. Az EU 200 milliárd eurót meghaladó keretet tart fenn az európai VII. vízi közlekedési folyosó megteremtésre és a kapcsolódó vízgazdálkodási feladatokra. E kerthez való jutás feltétele a Duna vízszintjének (környezetünk védelmével összeegyeztetett) emelése, mely a Duna Bizottságban nemzetközi szerződéses kötelezettségünk is.

A hajózás biztonsága mellett a vízszint-szabályozás, a paksi atomerőmű hűtővízzel való ellátása és a mezőgazdaság öntözési igénye is szükségessé teszi a vízszint emelését. A létesíthető öntözőművek közül kiemelkedik a Duna-Tisza csatorna jelentősége, mely a Duna-Tisza közét korszerű gazdálkodással kis „Kaliforniává” alakíthatná. A vízügyi programok révén EU-s források felhasználásával sok ezer munkahely jönne létre. 

8. Közszolgáltatások. A lakosság életkörülményeit alapvetően befolyásolják a hagyományosan a közszolgáltatások körébe sorolt ágazatok (energia, víz, közlekedés, egészségügy stb.). Ezek privatizációja jelentős áremeléssel, a lakossági terhek növelésével járt. Példa erre a bolíviai Cochabamba esete, vagy a brit vasutak privatizálása, amely – a szervezettség megszűnése miatt – még a szolgáltatások színvonalát is lerontotta, sőt súlyos baleseteket okozott.¹¹

Le kell állítani a közszolgáltatások további privatizálását, mert – mint számos országban, és az elektromos energia esetében hazánkban is látjuk – a lakosság alapvető ellátása is veszélybe kerül, ha a szolgáltatások a profitérdeknek rendelődnek alá. A közszolgáltatásokat fokozatosan ki kell vonni a profitérdekeltség köréből, akár szabályozással, akár részleges vagy teljes államosítással. A közszolgáltatásokat – a luxusigények kivételével – nem profitérdekelt, de takarékosságban érdekeltté tett, és a lakosság által közvetlenül ellenőrzött közhasznú állami szervezetek működtessék. 

9. Nyugdíjrendszer. A magánnyugdíjpénztári rendszer kötelező bevezetése óta a magánnnyugdíjpánztárakba áramló tagdíjbefizetések éves értéke megegyezik az állami nyugdíjalapok finanszírozásához szükséges költségvetési hozzájárulás növekedésével: 2002 és 2007 között az állami nyugdíjalap hiánya 415-ről 607 milliárd forintra (192 milliárd forinttal) nőtt, miközben a magánnyugdíjbefizetések 115-ről 301 milliárd forinttal (186 milliárd forinttal) emelkedtek. Vagyis: pusztán attól nő az állami nyugdíjalapok hiánya és az államháztartási deficit, hogy a foglalkoztatottak egy (mind nagyobb) része magánnyugdíjpénztárakba teszi pénzét.¹² 2008 első felében 9 milliárd eurós veszteséget könyveltek el a közép-kelet európai tőkefedezeti elven működő nyugdíjpénztárak, és a legnagyobb vagyonarányos veszteség Magyarországon keletkezett, ami a túlzott liberalizációnak tudható be.¹³ Argentína 2008 végén államosította az 1993-ban az IMF „tanácsára” létrehozott magánnyugdíjpénztárakat.

A magánnyugdíjpénztárakat államosítani kell, ezáltal nemcsak csökken a költségvetési deficit, és így javul az állam hitelfelvételi pozíciója, de nagyobb mozgástere is lesz a gazdasági fejlesztések finanszírozáshoz, ráadásul kevésbé lesznek kitéve a dolgozók befizetései a magánnyugdíjpénztárak befektetés-politikájának. 

10. Adósságkezelés. A magyarországi rendszerváltást követő túlzott és hebehurgya privatizációnak, a termelőalapok állami kézből való kikerülésének indoka az adósságtörlesztés volt. Azonban Magyarország nettó adóssága a rendszerváltás óta két és félszeresére, bruttó adósság ötszörösére nőtt, és mára egyenlő a teljes magyar GDP-vel. Mindeközben a termelőalapok külföldi vállalatok kezébe kerültek, ami rendszeres forráskivonással jár (ami 2000 és 2007 között 28 milliárd eurót tett ki). Vagyis: nemcsak megnövekedett adósságterhünk, adósságtörlesztésünk, de ehhez újabb fizetési mérleget rontó tényezőt is kaptunk.

Mindenekelőtt meg kell vizsgálni az adósságterhek csökkentésének lehetőségét a hitelezőkkel folytatott tárgyalásokon. A világgazdasági válságra való tekintettel kérni kell az adósság lehető legnagyobb részének elengedését. A magyar adósság menedzseléséhez stabil valutára, a termelőalapok illetve azok jövedelmeinek növelésére és fokozott koncentrálására, valamint széles nemzetközi összefogásra van szükség. A munkavállalók, munkanélküliek, szegények és nyugdíjasok terheinek további növelésével az adósságkezelés nem megoldható. 

11. A hazai vállalkozások fejlesztése.¹⁴ A külföldi tőkére építő gazdaságpolitika szemmel láthatólag csődöt mondott.¹⁵ A külföldi vállalatok addig vannak itt, ameddig profitot tudnak termelni, egyébként fejlett technológiájukkal együtt távoznak az országból. Ezért fel kell hagyni a külföldi tőke kedvében járást jelentő sokéves gazdaságpolitikai alapelvvel.¹⁶ A kis- és középvállalatok most olyan vállalatoktól függenek, amelyek bármikor kitelepülhetnek. A neoliberális közgazdászok híresztelése ellenére a külföldi nagyvállalatok nem, vagy csak korlátozott mértékben eredményezték a magyar vállalati kör technológiai és menedzsment-modernizációját (ld. erről többek között Farkas Péter munkái.¹⁷), miközben egy pillanat alatt a semmibe lökik őket, ha a világpiaci konjunktúra úgy kívánja.

Az iparban is támogatni kell a szövetkezetesítést, az állami szféra megerősítését (visszaállítását) részben a gazdaság kifehérítése, az állami adóbevételek növelése érdekében. A kis- és középvállalkozásokat állami nagyberuházások, állami, szövetkezeti nagyüzemek megrendeléseivel és egyszerűsített ügyintézéssel lehet segíteni. Egy ilyen együttműködés a technológia terjedését is jobban serkenti. Állami és szövetkezeti formában nagy szervezeteket kell létrehozni mind a kiskereskedelmi áruházláncokban, mind a külkereskedelemben.  

12. Költségvetési egyensúly és államadósság. A magas költségvetési hiány hosszú évek óta a magyar gazdasági fejlesztések gátja, és a magyar társadalom legfőbb terhe. A hiányt elsősorban a feketegazdaság (alacsony regisztrált foglalkoztatottság, magas adóelkerülés), a magánnyugdíjpénztárak jövedelem elvonó hatása, a külföldi vállalatok különböző jogcímeken (pl. „technikai segítség”) történő jövedelemkivonása, valamint a választások éveiben a „panem et circenses” nevében nyújtott extra kiadások okozzák.¹⁸

Ha a magyar feketegazdaságot visszaszorítjuk, a magánnyugdíjpénztárakat visszaállamosítjuk, a költségvetési hiányt növelő négyévenkénti választási cirkuszt valódi, a képviselők azonnali visszahívhatóságára épülő közvetlen demokráciával helyettesítjük, a költségvetés elsődleges egyenlege közel egyensúlyba kerülhet. Ha pedig az évek óta felhalmozott, és a hosszú évek alatt már többszörösen visszafizetett adósságot nemzetközi összefogással, és tekintettel a világválságra, legalább részben eltöröltetjük, akkor a költségvetési hiány elfogadható mértékűre csökkenhet, és okafogyottá válnak a túlzott, és elsősorban a munkavállalókat érintő megszorítások.  

13. Állami beruházások.¹⁹ Magyarország az állami beruházások GDP-hez mért arányával az EU középmezőnyében helyezkedik el. (13 országban nagyobb az állami beruházások GDP-hez mért súlya, mint nálunk.)

A válságmenedzselésre szánt saját és kölcsönpénzeket erre fordítsuk! Elsősorban a mezőgazdasági, élelmiszeripari termelés (újra)beindítására, és (bér)lakásépítésre.  

14. Közvetlen állami munkahelyteremtés. 2009 márciusában a munkanélküliek száma 378 ezer fő (KSH), a nyilvántartott álláskeresőké azonban még ennél is több, 564 ezer fő (ÁFSZ) (minden hatodik pályakezdő fiatal) volt, akiknek mindössze egyötöde kap munkanélküli ellátást. 245 ezren kaptak álláskeresési támogatást vagy álláskeresési segélyt, és 136 ezer fő részesült rendszeres szociális segélyben. Ezzel szemben a mindössze 28 ezer betöltetlen álláshelyet kínált a gazdaság – vagyis egy üres munkahelyre kb. 20 jelentkező jut. Pedig a szociális nyomor (és a rasszizmus) hatékony ellenszere csakis a munkahelyteremtés és rendszeres munkajövedelem.

Az állam kötelessége, hogy kis tőkeigényű, kis hozzáadott értéket tartalmazó, de a vidékfejlesztést, a közösségi szolgáltatások színvonalát és mennyiségét növelő, a helyi kulturálódási lehetőségeket bővítő, közösségépítő fejlesztéseket ösztönözzön anyagi támogatásával, különösen a lemaradó térségekben. A kis- és középvállalati szférának juttatott támogatások helyett, illetve mellett az államnak saját magának, valamint a szövetkezetesítés támogatásával kell állandó munkahelyeket teremtenie. Mégpedig elsősorban az alacsony szakértelmet igénylő ágazatokban, amilyen az agrárvertikum, vagy a könnyűipar. Ilyen szakképzetlen munkaerő bevonásával éri el sikereit a világpiacon Kína is. Ráadásul az ilyen embereket csak így lehet kiemelni kilátástalan helyzetükből. Az állam karolja fel az olyan kezdeményezéseket, amelyek keretében (mint az önellátó Rozsály községben) a falvak saját termelő bázist (erdőt, közös mezőgazdasági gazdálkodást) hoznak létre, megszüntetve a munkanélküliséget, a kilátástalan nyomort! Ezekben a falvakban nincsenek etnikai feszültségek!  

15. Állami lakásépítés. Magyarországon a lakások 86 %-a magánkézben van, amit semmi nem indokol. (Az EU15-ben 62, a 2004-ben csatlakozott másik 9 ország esetében 67 % ez az arány.) Minőségükhöz képest méregdrága lakások tömege épül, megszerzésük a lakosság számára súlyos eladósodással járt.

Ezért növelni kell a bérlakások arányát. Ez az állami lakásépítésekkel megoldható, és egyben a tervszerű állami építkezések hosszú időre nagyszámú képzetlen embernek teremthetnek foglalkoztatást. A bérlakások karbantartása úgyszintén munkahelyeket biztosít. A bérlakások bérleti díja többsávos lehet, kezdve az építés és fenntartás költségeit fedező (de profitot nem, vagy csak csekély mértékben tartalmazó) „piaci” ártól, végezve a szociális tarifáig, amely pl. az imént jelzett „piaci” ár és a ma nyújtott lakhatási támogatás különbözetével egyenlő. 

16. Új, részvételi demokrácia modell.²⁰ Az állam megnövekvő szerepe akkor nem jár hatékonyságromlással, kiadás-, sőt – a rossz döntések révén – veszteségnövelő s egyben a közbizalmat romboló elbürokratizálódással, ha az állami intézményrendszert is közvetlenül az állampolgárok ellenőrzése alá vonják. De a közvetlen ellenőrizhetőséget nem elég az állami szférában biztosítani. A jelenlegi vállalatirányításba csak névleges beleszólása van a munkavállalóknak. Ezen változtatni kell, legelsősorban a közösségi (állami, szövetkezeti) vállalatokban, de a magáncégeknél is, mint pl. Németországban.

Az új állami vállalatokban a kezdetektől, a régiekben azonnal, minden további feltétel nélkül és 50 %-os szavazati joggal be kell emelni az igazgatótanácsba az alkalmazottak választott képviselőit. Ezzel párhuzamosan a közpénzekkel bánó közalkalmazotti körben szigorítani kell a csalás, korrupció stb. büntetőjogi szankcióit - megváltoztatva a Büntető Törvénykönyv idevágó részeit az Alkotmány reformja (ld. lentebb) alapján. A kormány tagjai naponta jelenjenek meg a tv-ben és a rádióban! Mindennap másvalaki számoljon be a területén végzett munkáról, az elkövetkező feladatokról, az emberektől várt segítség formáiról, a közvetlen demokrácia állásáról. Ezekbe a műsorokba bárki betelefonálhat és kérdést intézhet a kormány tagjaihoz.  

17. Azonnali szociális intézkedések.²¹ A neoliberális közgazdászok a magyar szociális kiadások nemzetközi összehasonlításban magas arányára hivatkozva kérik azok csökkentését.²² Túl azon, hogy a tudományos következtetésnek, különösen a társadalomtudományokban, semmi köze ahhoz, hogy mások mit hogyan csinálnak, a fenti állítás nem is igaz. Az Eurostat adataiból kiderül, hogy Magyarországon

• az egész szociális szféra kiadásai (beleértve az adminisztrációs költségeket is) a GDP 22 %-át érik el, ami régiónkban ugyan magas, de az EU27 átlagánál jóval kisebb, 
• az egy főre jutó szociális kiadások tekintetében az EU 27 országa között a legrosszabb egyharmadban vagyunk,
• az egy főre jutó szociális kiadások az EU-átlag alig egynegyedét (2006-ban 1500 euro = kb. 400 ezer forint), de még vásárlóerőparitáson számolva is csak alig több mint a felét teszik ki.
• A nem természetbeli szociális juttatásokkal is csak az EU-átlagot érjük el (a GDP 15 %-a).

A munkaerőpiacról kiszorultakra, valamint a különböző formájú szociális segélyezettekre (együtt legalább 6-700 ezer fő) fejenként és évente kb. 250 ezer forintot költ az állam, miközben kb. ugyanennyitől esik el, azzal, hogy nem kapja meg a rájuk jutó járulékokat. (És akkor a természetbeni juttatásokról még nem is beszéltünk…) Ez a piacgazdasági hatékonyság: a költségcsökkentést a vállalatok az államra erőltetett kiadásokkal oldják meg.

Magyarországon legalább 800 ezer ember él mélyszegénységben (közülük csak kb. 30 % roma). Addig is, amíg az állami munkahelyteremtés tartósan javítja helyzetüket, azonnali hathatós intézkedésekre van szükség.

Az államilag finanszírozott szociális segélyezést normatívvá (kérvényezéstől függetlenné), elosztását olcsóvá, egycsatornássá, önkormányzati feladattá kell tenni. Szakemberek segítségével ki kell dolgozni az állami/közösségi segítség és az önsegítést egyaránt szolgáló eszközök rendszerét.  

18. Külpolitikai fordulat. Az elmúlt években külkapcsolataink a környező országokkal inkább romlottak, mind javultak, távolabbi országokkal pedig nem kellőképpen bővültek. A magyar elit még azt is megengedte magának, hogy barátságtalan gesztusokkal szűkítse külvilághoz kapcsolódásunkat (pl. külügyminiszterünk találkozója a Kuba-ellenes emigráció tagjaival, vagy a nálunk is sok gondot okozó futballhuligánok hallgatólagos védelme a dunaszerdahelyi botrány kapcsán.)

Külpolitikánkat a teljes nyitottság, a környező és a távoli országokkal aktívan alakított jó viszony kell jellemezze, beleértve a latin-amerikai, új utakat kereső (és nem mellesleg nyersanyagokban, energiahordozókban és mezőgazdasági termékekben gazdag) országokat is. A más országok felé való nyitottság a kölcsönös tiszteletben tartás alapján elengedhetetlen a válságból való kilábalást és az azt követő fejlődést támogató gazdasági, tudományos, politikai együttműködéshez. 

19. Alkotmánymódosítás.²³ Az Alkotmánybíróság soron kívüli tárgyalással elutasította a luxusadót. Ha a Magyar Köztársaság Alkotmánya erre jogalapot biztosít, akkor meg kell változtatni.

Az ország alaptörvényét általában is lakosainak szükségleteihez, a szolidáris közteherviselés elvéhez kell igazítani. Az új Alkotmány rögzítse az alapelvet: az állam a vegyes gazdaság keretei között biztosítja, hogy a termelés kielégítse a társadalom szükségleteit. Most, a válság idején világszerte nyilvánvalóvá vált, hogy a társadalmi szükségletek a magáncélú profittermelés kizárólagosságának talaján súlyos csorbát szenvednek. Az Alkotmányban biztosítani kell az alapvető gazdasági és szociális jogok garanciáit, mert különben ezek szerepeltetése – mint jelenleg – írott malaszt.  Alapvető jog legyen a tényleges lakhatás (nemcsak a fedélhez, hanem a lakáshoz való jog), a minimumjövedelem (ezek belátható időn belül történő bevezetése). Az új Alkotmánytervezetet széles körben (iskolákban, munkahelyeken, lakóközösségekben stb.) olvassa és vitassa meg a nép, annak érdekében, hogy biztosítva legyen a közvetlen, részvételi demokrácia intézményrendszere, az ország erőforrásainak, természeti kincseinek az ország lakossága javára történő hasznosítása.

6. FORRÁSOK:

A krízis a rendszer egészét érinti. Népszava online 2008. november 6. http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1116293

Gibb, R. – Shaw, J. – Charlton, C., (1998): Competition, regulation, and the privatisation of British Rail. Environment and Planning C: Government and Policy 16(6) 757 – 768 http://www.commondreams.org/views01/0222-04.htm

Kármán András (2008): A magyar költségvetés kiadási szerkezete nemzetközi összehasonlításban. Hitelintézeti Szemle. 7. év. 6. szám 2008

Leonhardt, David (2009): More Than One Way to Take Over a Bank, The New York Times, February 25, 2009

Lobina, Emanuele (2000): Cochabamba – water war. PSIRU (Public Services International Research Unit www.psiru.org), University of Greenwich, June 2000

Pedagógusok Szakszervezetének Budapesti Szakoktatási Szervezete Természettudományi Tanárok Tagozatának petíciója 2008. november

Pfaff, William  (2001): The Privatization of Public Utilities Can Be a Disaster. International Herald Tribune  February 22, 2001

Róna Péter (2008) : Felzárkózási modellünk három nagy sebből vérzik. Népszava 2008. 01. 09. http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=997852

Sőreg Ádám (2009): Az államháztartási hiány kialakulásának okai Magyarországon. OTDK-dolgozat, 2009

Vígvári András (2008): Néhány adalék Magyarország külgazdasági sebezhetőségének okaihoz. Eszmélet 80. szám (2008. tél)

Továbbá: KSH, EUROSTAT, Állami Foglalkoztatási Szolgálat