Megy az EB, nézzük a jobbnál jobb meccseket. Odakint fél Közép-Európa, szokás szerint mi jó messze vagyunk. Pedig nálunk már feltűntek magyar és nem magyar focimágusok, aztán le is léptek.

Nem lehet megmondani, hogy mi a baj a magyar focival. Egy ideig voltak nemzetközileg is jegyzet ászaink, akik tudtak időnként letenni valamit az asztalra, de csapatban két jó meccset egymás után nem tudtunk összehozni. Villanásaink voltak, amiből soha nem jött össze annyi, hogy világ vagy európai szinten is meg tudjuk méretni magunkat.

Aztán azt látjuk, hogy a horvátok, románok, lengyelek, csehek kisebb mélyrepülések után szépen feljönnek és tudnak teljesíteni. Nem lesznek világelsők, de továbbra is jegyzik őket, minket immár 22 éve éve intéznek el egy egyszerű kézlegyintéssel.

Ezen a helyzeten változtatni kell! Alulról jövő, forradalmi kezdeményezéssel. Mert az egyértelmű, hogy nálunk fentről semmit sem tudnak összehozni, legjobb esetben egy gyenge középszert.

Miért? Azért, mert többek közt utánpótlásban gyengék vagyunk. Kicsi a merítési bázis, a foci az nem ér el a mai fiatalokhoz. Amikor gyerek voltam, akkor nem is csináltunk mást, mint reggeltől estig rúgtuk a labdát. Pontosabban kb. három óra szünet volt, mert akkor nem volt olyan része a falusi focipályának, ahol árnyék lett volna, a nyári napra meg ütős volt már akkor is kimenni.

Talán ez hiányzik. Az biztos, hogy a falusi gyerekek, a bázis jelentős része ma se csinál mást, mint kopott labdákat hajt órákon át. Óriási tehetségek cseleznek és varnak be szebbnél szebb gólokat, amire viszont nem figyel föl senki. Nem volt ez mindig így. Puskás Öcsiéket a grundon találták meg hozzáértő szemek és emeltek ki a porból és indítottak el a világhírnév fele.

Magyarországon rengeteg fiatal van, akik szegényen élnek és a labdát hajkurászva arról ábrándoznak, hogy valamikor imádott sztárjaik nyomdokaiba léphetnek. Aztán nem talál rájuk értő szem, így el is veszik az a tehetség, ami 6-7 éves korban nyiladozni kezdett.

Meg kell találni ezeket a gyerekeket és segíteni kell, hogy fejlődjenek és professzionális focista pályára kerüljenek. Honnan induljunk? Onnan, hogy akár kisebbségi önkormányzatokkal együttműködve indítani kell egy nem professzionális edzőképzést. Nem sokéves tanfolyamokra kell beiratni vállalkozó szellemiségű embereket, hanem gyorstalpalókra, ahol gyorsan megtanulhatják miként kell megszólítani a fiatalokat, miből áll egy alap edzésterv, némi szakmai tudásanyag és irány a terep. Kapjanak ezért fizetést is, mert hasznos munkát végeznek, társadalmilag hasznos munkát. Persze nem százezreket kell adni. Elég annyit, ami valamivel több, mint a szociális segély, amit munka nélkül kapnának. Aztán vágjanak neki a falusi, külvárosi grundoknak, játszótereknek és szervezzenek csapatokat. Ne egyből mezeket és százezres csukákat osszanak, hanem edzéseket, kőkemény edzéseket szervezzenek. Érjék el, hogy a gyerekek, fiatalok ide járjanak és ne egyszerűen csak lógjanak az utcán. Persze szükség van mindezen edzők és az általuk koordinált csapatok egymás elleni fociztatására és a valóban tehetséges fiatalok  kiemelésére, professzionális képzésére is. Legyenek az országban alap és középszintű iskolák, ahol külön osztályokba, akár bentlakással is összevonják az ígéretes gyerekeket és már jólképzett pedagódusok és edzők is gyúrják a tehetséget. Nem, nem arról van szó, hogy focista szakmájuk legyen. Tanuljanak azt is, aki jó tanuló, az jusson el az érettségiig vagy tovább is, de számukra legyen meg a napi hosszú edzés, az állandó gyakorlás. Álljanak rá egy olyan életmódra, hogy minden szabadidejükben csak a focival foglalkozhassanak.

Egy ilyen program tető alá hozása nem roppantja meg a magyar költségvetést, mert egyszerű átcsoportosításokkal megoldható a finanszírozása. Ráadásul több száz embernek adhat egy olyan felelősségteljes munkatudatot, ami az egyén hasznára válhat. A bekapcsolódó fiatalok, a célcsoportnak tekintett szegény, gyakran cigány gyerekek pedig egy pozitív célt tűzhetnek maguk elé és kisebb lesz a valószínűsége annak, hogy elkallódnak vagy rossz útra térnek.

Amerikában, ahol mindent feltaláltak, hasonló rendszer működik. Részben szociális megfontolásból szakemberek járják a gettókat és épülnek rá az utcai galerikre és fordítják az ottani fiatalokat a sportutánpótlás irányába. Talán nálunk is érdemes lenne próbálkozni, csak akarni kellene.