Országunk vezetői évről-évre elgondolkoznak, hogy szükség lenne egy kis plusz bevételre, mert a költségvetés kívánós, szereti a pluszpénzt, a spórolás meg nehezen megy ugyebár.

Szóval körülnéznek és megtalálják az adófizetőket, mármint az egyszerű embereket, akik erre magyarosan káromkodnak egyet a bajszuk alatt és húzzák tovább az igát egy kicsit többet csengetve az állambácsinak, mint addig.

No, ez sincs jól így. Van itt sok pénz, ami megy ki az országból talicskaszám, abból kell levenni egy adaggal és máris jobb lesz minden. Nem, nem a jelenlévő nagy termelő foglalkoztatókat kell sarokba szorítani. A suzuki, a nokia, az audi, a hankook, az IBM, őket szeretni kell.

Szóval innen a pénzt nagyüzemben a nagy bevásárlóközpont láncok szivattyúzzák kifelé. Ráadásul mindezt teszik úgy, hogy közben mérhetetlen szeméttel árasztják el az országot. Részben igaz ez magára a forgalmazott árukra, illetve a rengeteg reklámanyagra és műanyagszatyorra. Arról már nem is beszélve, hogy a dolgozók sem boldogság mintaképei ezen egységekben a személytelen körülmények miatt.

No, mi lenne, ha azt mondanánk a Tesconak, az Auchannak, a Metronak és a Corának, meg pár plázaláncot üzemeltető cégnek, hogy holnaptól van egy kis plusz teher, amit fizetni kellene a költségvetésbe. Bezárnának és hazamennének? Hát nem! Duzzognának, könyvelőik túlóráznának és a végén beletörődnének és száz egység helyett csak 99-et vinnének ki az országból.

Persze az is lehet, hogy ezt hadüzenetként értelmeznék a bevásárló-láncok és kicsesznének a magyar beszállítókkal. Várható. Ebben az esetben is van lehetőség bőven az ellencsapásra. ANTSZ, fogyasztóvédelem, munkaügyi felügyelet, mind-mind olyan szerv, amelyek nem kicsit tudják ellehetetleníteni az egyes láncok működését, ha akarják.

Demagóg duma tudom, de nagyot csak az tud ugrani, aki nagyot is szeretne ugarni.

Szerző: demokratikus  2008.05.26. 11:51 103 komment

Címkék: metro tesco pláza cora auchan

A bejegyzés trackback címe:

https://demokratikus.blog.hu/api/trackback/id/tr25487921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

avogadro 2008.05.26. 17:37:35

reklámújságot büntetném

Be-rci 2008.05.26. 17:39:45

Hát tényleg demagód duma és azt elfelejtetted, hogy azért ezek az üzletláncok is a legnagyobb foglalkoztatók között vannak és elég sok ember van, akiknek ez a személytelen szar munkahely az egyetlen l...és azért lássuk be még mindigg jobb lehetőség (és nem csak neki, hanem az adófizetőknek is), mintha munkanélküliként éldegélne...

Asidotus 2008.05.26. 17:40:43

szimpatikus dolog, csak elképzelni sem tudom, hogy hogy lehetne jogilag kivitelezni.
Mart olyan, hogy a törvénybe beleírom, hogy Tesco, stb az nem reális.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.05.26. 17:43:22

Tesco:
560 milliárd évies árbevétel, aminek a 10% a tiszta nyerség. Viszont ebből évi 20-30 új boltot nyit, ergo mukahelyeket teremt.

Szerinted ha kapnának plusszadót akkor nem a vevőkkel fizetettnék meg? Vagy a folgozókkal....

Az előír profiotot MINDENKÉPPEN ki kell utalni a külföldi tulajdonosnoknak, ha nem forgalombül, akkor pl. a munkabérek/költségek visszafogásából ...

jorda 2008.05.26. 17:43:58

Totálisan egyetértek a felvetéssel.Adózzanak a multik !

Vajon mi történne,ha egy normális kormány megakadályozná a pénz kiszivattyúzását az országból,megregulázná a külföldi szarok behozatalát,kötelezővé tenné a forgalmazandó magyar árúk mondjuk 85 %-os arányát !

Garantálom semmi !
Egyetlen multi cég sem zárná be üzleteit,nem vonulna ki a magyar piacról !
Miért nem tesszük ?
Azért mert a korrupt magyar politikai és gazdasági elit
elemi és anyagi érdeke fűződik a helyzet fenntartásához.
Csak mi magyar állampolgárok látjuk ennek kárát már 20 év óta.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.05.26. 17:44:36

Ja, és a Tecso kb. 22 000 alkalmazottja MIND törvényesen van foglalkoztatva, fizetnek adót, a cég is fizeti az adót, fizetnek TB-ét, a cég is fizet TB-ét ....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.05.26. 17:47:03

jorda

Kapitalizmus van, mindeki olyan boltot nyit és azt árul amit akar. Ha nem éri mef anyaigalag, nem nyitja meg és bezárja.

A kormány nem szabhat meg hogy 85%-ban magyar gyártású wc-papírt kjell árulni ...mert ....akkor mi lesz ?

Nem azzak kelle foglalkozni, hogy a kis/ középcégek ne feketén vagy minimálbéren foglalkoztassák az embereket? A többit meg zsebben kapják ??? És eltűnik több ezer milliárd (!) adóforint ?

garamt 2008.05.26. 17:51:55

avogadro: a reklámújságokat "büntetik". minden kg után 26 ft környezetterhelési díjat kell fizetni, nem sok, de nem is kevés ez azért.

amúgy az előttem szólók már elmondták a lényeget. ha adóznának ezek a cégek (akik amúgy rendesen fizetik a munkavállalók után az összes járulékot, nem minimálbérre), akkor azt ugyanúgy továbbterhelnék a fogyasztók felé. és szerintem amúgy a hiperek nem kaptak olyan szintű megkülönböztetést mint mondjuk az audi vagy a hankook.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.26. 18:08:13

Szerintem inkább az adókedvezményt kellett volna átgondolni a vad kilencvenes években. Mostmár veszett fejsze, mert a teher egy az egyben menne a fogyasztóra.

frajd 2008.05.26. 18:13:19



nem értem. Az a gondja itt egyeseknek, hogy ha adóznának ezek itt, akkor továbbterhelnék a vásárlókra. DE PONT ezért mennek tönkre a magyar boltok: nekik adózniuk kell és emiatt drágábbak mint a TESCO/AUCHAN. Akkor ne kelljen magyar kisboltoknak se fizetniük, nem? Így lenne a tisztességes. Vagy mindegyik bolt adózzon vagy egyik sem.

MiG-21 2008.05.26. 18:15:42

Néhány országban - Brazília- működőképes elképzelés a nagy láncok különadója. Valóban, koncepciók még kidolgozatlan, de örülünk, hogy ennyien írtatok. Nem, nem fogjuk ezért elvetni, hanem leírjuk a pontos megvalósításának módját.

Dr Gregory House 2008.05.26. 18:23:03

Nekem tetszik ez a fehér alapon fehér betű megoldás!

bela 2008.05.26. 18:27:12

Egy olyan országban, ahol már így is túl magas adók súlytják a vállalkozásokat, külföldi cégek már alig jönnek, a gazdaság még működő részének megfojtása nem tűnik túl jó ötletnek.
Miért nem lehetne ehelyett alacsony elvonásokkal dolgozó átlátható adórendszert bevezetni, a munkától távol tartó szabályozókat (minimálbér...) és a segélyeket megszüntetni.
Azért büntetni valakit, mert neki még jól megy, valahova a Rákosi rendszerbe fogja visszalőni ezt az országot.

kúrórudi 2008.05.26. 18:27:48

Nekem az tetszik, hogy ez a blog "demokratikus"-nak hívja magát, miközben államilag különadóztatni akar, majd állami kényszerrel fenyeget. Rég olvastam nem csak ilyen demagóg, hanem ilyen piacellenes, antidemokratikus és mondjuk ki rém ostoba posztot. Vicces. Nem pofázom túl a dolgot, sokan leírták a lényeget. Az utolsó hozzászólóra meg: pont a sarki kisboltosnál dívik a feketézés, meg a minimálbérezés, a multiknál legalább mindenki rendesen be van jelentve.

kúrórudi 2008.05.26. 18:30:26

Béla: ""Azért büntetni valakit, mert neki még jól megy, valahova a Rákosi rendszerbe fogja visszalőni ezt az országot." Jár pont. Ez a baj az egész magyar mentalitással: nem mindenki azzal foglalkozik, hogy neki jó legyen, hanem először irígykedve, aztán dühtől átitatva nézi, hogy másnak jó, majd azt akarja, hogy másnak se legyen jó. Beteg gondolkodás ez.

Bambula 2008.05.26. 18:30:29

Mi lenne, ha a minimálbérre bejelentett és zsebbe fizető magyar vállalkozó fizetné be a megfelelő mértékű adót? Pl. hogy lehetséges az, hogy ez az ország hemzseg az ügyvédtől, akiknek úgy is megéri dolgozni, hogy látszólag minimálbért kapnak? Hány olyan informatikai vállalkozás - mérettől függetlenül!!! - van az országban, ahol a munkavállaló tényleg annyit kap kézhez, mint amennyi a munkaszerződésében szerepel?

A fenti szűklátókörű demagógia helyett inkább a tényleges adócsalókat kellene basztatni. Engem spec rohadtul zavar, hogy mint multinál foglalkoztatottól az utolsó büdös fillérig levonják a különböző közterheket, miközben az ilyen-olyan vállalkozók jót röhögnek rajtam a minimálbérekkel meg az utolsó vacak szappan elszámolásával. Az ő lébecolásuk miatt többek közt mi, multiknál dolgozók szopjuk meg évről-évre az elvonásokat, mert nekünk nincs lehetőségünk kibújni azok alól.

Avatar 2008.05.26. 18:31:09

Szép dolog hőbörögni, hogy "tiltsuk be, hogy külföldi szarokat hoznak be", de ha esetleg mégis megtörténne ez, és a külföld nem kényszerítené versenyre a magyar termelőket, akkor meg azért sírnánk, hogy miért nem vehetjük meg a külföldit ugyanabból. Ugye van még aki emlékszik arra, amikor a nyugati szarokat tilos volt behozni, mennyre vágyott a nép arra, hogy pont olyan szarokat vehessen.
Ha nincs verseny, a termelő árat fog emelni. Akkor majd azért sírunk, hogy jajj de drága minden, bezzeg külföldön olcsóbb ez is, az is!
Akinek nem kellenek a külföldi szarok, az ne menjen hipermarketbe, és ne vegye őket. Menjen inkább bioboltba és vegyen tejet 400 Ft/l áron, az legalább nem szar.

És vajon hogyan reagálnánk, ha valamelyik ország betiltaná, hogy magyar gyártású szarokat exportáljunk oda? Akkor jönne a "hogy képzelik ezek a bunkók"?

Junior 2008.05.26. 18:34:11

Ez elég demagóg, populista szöveg. A legjobban keresők 20%-a fizeti az szja 80%-át és az első 1000 vállalat fizeti a társasági adó 80%-át, ami általában multi és a legjobban kereső 20% is oda van bejelentve. Tehát a magyar költségvetést a multik tartják el, meg az áfa. És hol van a többi 1 millió vállalat és illetve 1,7 millió papíron minimálbéres adója. A szla nélküli kereskedelemről meg a fusizó rokkantnyugdíjasokról nem is beszélek.

Azt meg csak magyar terméket lehessen forgalmazni. Elég egyszerű: ne vedd meg a külföldit és kész, de ma ha vmi 5 forinttal olcsóbb akkor rögtön azt vesszük meg.

Ma Magyarországon kevesen dolgoznak és a többség meg elvárja, hogy eltartsák őket. Egy a baj, hogy az eltartottak többen vannak és beveszik ezt a szocialista maszlagot amivel tömik őket. Az igénynek meg eleget is tesznek a politikusok, mert ők a többségi szavazók és csak velük lehet választást nyerni. Ez a nagy igazság.

Le kéne szállni a szekérről és beállni azokhoz, akik tolják, mert így nem jutunk el a hőn áhított célig. A szekérről könnyű beszélni, hogy milyen lassan megyünk.

Fel kellene már nőni és példát venni a szomszédainkról, hogy hogy is kell ezt csinálni.

Végül pedig mennyire fel lennénk háborodva, ha a csak magyar terméket lehetne vásárolni a boltokban 85%-ban. És ez minden boltra igaz lenne: PC autó könyv stb. Persze, ha ezt mondjuk a 3 legfőbb kereskedelmi partnerünk hozná meg akkor mindjárt fel lennénk háborodva. Észak-Korea megpróbálta nem jött össze. A naturális önellátó gazdaság talán úgy 10 000 évvel ezelőtt ment ki a divatból, nem kellene ezzel próbálkozni.

beavereater 2008.05.26. 18:34:54

frajd: na mesélj, melyik adó/járulék az, amit a kis "magyar" boltok fizetnek, de a nagyon (Tesco, Auchan Cora stb.) nem?

kúrórudi 2008.05.26. 18:35:42

Bambula, Avatar, maximálisan egyetértek. Jól leírtad Avatar, hogy mindig lenne valami hőbörögni való. Persze, mert másokra mutogatni mindig könnyebb, mint végiggondolni, hogy mi magunk mit teszünk rosszul és pláne változtatni azon. A fenti is klasszikus kispolgári hőbörgés.

Vargapál (törölt) 2008.05.26. 18:43:00

Demokratikus, ez nem jött be. Szerencsére olvasóid okosabbak mint te, és létják mennyire hülye vagy a témához. Keress valami mást, hátha nagyobb szerencséd lesz.

zsg 2008.05.26. 18:46:54

Igazi értéket adnak a kiugró teljesítmények, becsüljük meg őket. Csakúgy, mint a kiugró ostobaságot is, mint jelen postot, mert segít a középszernek, hogy erőfeszítés nélkül váljék jobbá az amúgy elég gyengécske teljesítményével.

Hajrá burjánzó butaság, ettől szépül a magyar ugar! Magyar embernek magyar sötétséget!

_sokadik 2008.05.26. 18:49:40

Ez a poszt egy kretén demagóg szar, úgy ahogy van.

A multi vagy megkapja a profitját vagy elmegy az országból. Utóbbi esetben pár tízezer proletár mehet újra segélyre.
Az össz mérleg (befizetett járulékok, adók, az alkalmazottak adója, fogyasztása kontra ugyanezen embertömeg segélyen tartási költségei nulla befizetés mellett) jócskán pozitív.
Ezért szokták a jobb országokban ösztönözni a befektetőket, nem elzavarni.
Majd ha az összes minimálbéres-fusizós kényszervállalkozó sem lopja az államot az eltitkolt jövedelmével, akkor tessék a multikat szidni. A multik legalább fehéren dolgoztatnak.

workoholic · http://www.non-workoholic.blog.hu 2008.05.26. 18:54:19

Nem látom át az adózási rendszert, az sokkal jobban zavar, ahogy az alkalmazottakkal bánnak. Éhbérért rengeteget dolgoznak, éjszaka is, iskolázatlan középvezetőknek.

kúrórudi 2008.05.26. 18:59:31

workoholic, "Éhbérért rengeteget dolgoznak, éjszaka is,..." A nem multinál dolgozók vajon nem éhbérért dolgoznak, gyakran éjszaka is? Jó esetben minimálbérről van egy szerződésük, és amúgy a nagy bizonytalanság a néhány fős mutyicégnél. A munkaválllaló nem hülye, oda megy, ahol neki jobb. Elég sokan dolgoznak ezeknél a multiknál... Valószínűleg nem azért vannak ott, mert máshol jobb lenne.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2008.05.26. 18:59:58

Éppen, hogy a magyar multikat, kis- és középvállakozókat kell támogatni. Nem ezt a sok szenny céget. Pofátlan módon lenyúlnak minket, és a legkevesebb embert foglakoztatják. Emellett a legtöbb profitot termelik, külföldre. Mennyi is? 6 % foglalkoztatás? És ehhez mennyi nyereség? Beszippantott minket a globalizáció legalja. A magyar érdekeket, és cégeket kell szem előtt tartani.

kúrórudi 2008.05.26. 19:04:53

BálnaUhr, te is okos vagy: "Éppen, hogy a magyar multikat, kis- és középvállakozókat kell támogatni." Magyar multi? Pl. OTP, meg MOL? Mitől is magyarok? És egyébként meg kérdeznék: - hol van a bankszámlád, honnan vettél fel hitelt? - hol szoktál tankolni?

petrocelli 2008.05.26. 19:06:05

Marhára igazad van!! Ezek tényleg csak élősködők.

zuzu 2008.05.26. 19:06:34

Nagyon naív vagy demokratikus. Az ÁNTSZ pl. pont ezekre a cégekre utazik, egyszerűbb így bevételhez jutni, ők rendes járulékot fizetnek, még úgy-ahogy kiadják a szabikat, elviselhetőek a munkakörülmények, bár dolgozni azt kell....

kúrórudi 2008.05.26. 19:09:14

Petrocelli, "Marhára igazad van!! Ezek tényleg csak élősködők." Gyerekek, ne legyetek ennyire naivak meg ostobák. Miért, egy magyar cég nem profitot akar? Meg a magyar vállalkozó? Dehogynem, csak az még az adót is igyekszik elmutyizni... Azok sem jótékonysági intézmény. Ennyi hülyét. Tényleg fel kéne nőni végre. Sajnos tartok tőle, hogy ez még sokáig tart, ha itt is ennyi a hülye...

ikri 2008.05.26. 19:13:21


A Tescos pédánál maradva, a németek már régen kib..ták őket. (gondolom senki nem sírt utánuk)

Mindenki a saját áruház-láncait (s nem pláza-láncait:) ) védi.

Simán meglehetne szabni neki, hogy a forgalmazott áruk legalább 50% Magyarországról kerüljön a polcokra (a hazai piac védelme ugye).

Az unijó se nagyon ugatna bele, legalábbis eddig még sehol nem tette. (vagy ha igen, akkor leszarta mindenki)

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2008.05.26. 19:15:08

kúrórudi: Okés, magyar multi nem vala, még :) Éppen most alapítanak olyan pénzügyi (hitel) céget, amelybe nem akarják, hogy külföldiek fektessenek be. Pedig szerettek volna. Menni kell, hajtani kell, azonban nem árt egy korrekt és kiszámítható jogi környezet sem...
Egyébként igen, igazad van. Nem sok részesedésünk van...

Én azt vallom, hogy ezen tudunk változtatni. Csak kell hozzá egy jó politika.

Winston Smith 2008.05.26. 19:15:37

A posztoló jó nagy hülyeségeket írt, de öröm nézni, hogy a commentelők 80 %-a jól látja a dolgokat.

Winston Smith 2008.05.26. 19:17:57

"Simán meglehetne szabni neki, hogy a forgalmazott áruk legalább 50% Magyarországról kerüljön a polcokra (a hazai piac védelme ugye)."

Hogyne. Európai Unió, áruk szabad áramlása, stb. - ilyenről még nem hallottál?

ikri 2008.05.26. 19:21:49

"Hogyne. Európai Unió, áruk szabad áramlása, stb. - ilyenről még nem hallottál?"

Ezek szerint rajtam kívül még a franciák, németek és angolok sem :))

Vagy legalábbis nem úgy értelmezik, ahogyan te.

kúrórudi 2008.05.26. 19:25:50

Ikri, mert mi is van a franciáknál, a németeknél meg az angoloknál?

mizie 2008.05.26. 19:28:50

kicsit számoljatok már mielőtt mindenkinek elkezd habzani a szája...

mondjuk itt 4 cégről beszélünk egyenként 5-10 mlrd forintos hasznot termelnek évente, ha ezt keményen megadóztatják akkor nyerhet vele az állam mondjuk 5-10 milliárdot...

az kóbor lófaszra sem elég (többezer milliárdos a magyar költségvetés)

annyira jó hogy mindenki ennyire ért a közgazdasághoz, de jó lenne ha a nagy arcokhoz kis tudás is párosulna...

Jah és mégvalami, nem azért olcsóak a hiperek mert kevesebbet adóznak hanem mert sokkal nagyobb tételben vásárolnak mint a többi kisker.

ikri 2008.05.26. 19:30:22

Például az, hogy franciáéknél köteles mindenki legalább 50% -ban Franciaországban előállított terméket forgalmazni (élelmiszer esetében még magasabb az arány, de passzolom hogy mennyi9, a német lazán kibaszták a tescot, a hivatalos okot nem tudom, de valszeg saját spar áruházait védte vele.

Nálunk egy szerencsétlen MAGYAR áruházláncunk lehetne, a CBA, de szépen lassan megdöglik az is a konkorenciák mellett.

Azt a porhintést meg felejtsük már el, hogy nekünk kötelező segget nyalni, csakmert --névlegesen-- uniór ország vagyunk... nem is értem, miért CSAK pont nekünk kötelező mindig a saját érdekeink ellen beszélni?

ikri 2008.05.26. 19:32:19

"mondjuk itt 4 cégről beszélünk egyenként 5-10 mlrd forintos hasznot termelnek évente, ha ezt keményen megadóztatják akkor nyerhet vele az állam mondjuk 5-10 milliárdot..."

Te most vagy nagyon el vagy tévedve a számadatokkal, vagy nem ismered a tíz hatványait a kilencedik kitevő után...

az_igazi_demagóg 2008.05.26. 19:50:09

Szerintem az indexet adóztassák meg, mert a blogjaitokkal helyettük dolgoztok. Kiadást kéne előbb csökkenteni, így is baszott nagy lóvékat akasztanak mindenhonnan. Mindenki tudja, mennyi zsé folyik el állami beruházásokra, pártkasszákba, mutyizásra, mávra, békávéra.

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.05.26. 19:55:37

Ne aggódj, azért fizetnek ezek a multik is be a közösbe, köszönhetően fogyasztóvédelemnek és egyéb intézményeknek. Itt lehet kicsit tájékozódni:
becstelen.blog.hu

mizie 2008.05.26. 20:06:33

ikri, asszem te nem vagy tisztában a "nyereség" fogalmával...

De mindegy is mert amikről te beszélsz azok nem állami intézkedések voltak, hanem pár francia, angol stb reklámozta ezzel magát hogy 50% hazai termék. De nem gáz hogy csak címeket olvasol a hírekben :)

Csak ugye a hazai termék = drágább áru, ami a hazai vásárlóerőt tekintve itthon kb az öngyilkossággal lenne egyenlő bármelyik hazai kiskernek.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2008.05.26. 20:14:25

Hülye paratszkáim, élen a fődemagóg demokratikussal.

Ebben az országban a multikon kívül más vállalkozás nem nagyon adózik.

Azt meg hogy hogy érzik magukat az alkalmazottaik, ki nem szarja le.

Kangörény 2008.05.26. 20:24:54

A kerskedelmi cégek nulla adókedvezményt kapnak. Ez tény. Magyarul, megfizetnek minden adót, amit a magyar törvények előírnak nekik. Ez valamivel több, mint amit a legtöbb színmagyar vállalkozás elmondhat magáról. Valaki felhozta az előbb a cba-t, mint döglödő magyar kereskedelmi céget. Nos, nagyon jó a példa, ez az a cég, amelyik kampányol az üzletek vasárnapi zárvatartása mellett. Ez mintha nem a vásárlók érdekében történne.
Aki szerint elárasztanak minket a külföldi szarral, annak ajánlom figyelmébe a rendszerváltás előtti időszakot, amikor igazi magyar szarral árasztottak el minket. Az jobb volt? Egy francot volt jobb. Mellesleg a magyar mentalitás ismeretében, ha nem lenne külföldi versenytárs, akkor itt már régen eszabadultak volna az árak és a jó magyar kereskedők szemrebbenés nélkül rabolnának ki minket.

békebarátság 2008.05.26. 20:28:18

Szegény multi..... arról ki beszél, hogy polcpénz, listapénz, ...stb.?? És még meg is köszönhetjük, hogy munkahelyet teremtenek...háááát? Az nem furcsa, hogy pl. a lengyel élelmiszertermékeket olcsóbban lehet itthon megkapni, mint amit itthon előlehet állítani? Valószínű a magyar gyártól is fizetnének rendesen adót, járulékot, ha itthon is lehetőséget kapnának normális értékesítésre!! De nem azért kullognak a nyugati oldal után, mert hülyék lennének!!! LENT vagyis a melós részen még mindig van tudás, energia - és jóval több tehetség - mint a "fejlett nyugatnál" csak nem képesek magukból kihozni, mert FENT-ről nem kapják meg azokat a támogatásokat, lehetőségeket amiket a versenytársak ( nyugat-lengyelekig) megkapnak!!! Valahogy sosem ér LE, de elvárják, hogy megtudják fejni.... Így ez nem normális és az eredmény meglátszik - sajnos. Azért próbáljuk ne egymást szidni, hanem ÉSSZEL összefogni, mert ebben nem tudunk versenyezni a fejlettekkel-sajnos.

mecar 2008.05.26. 20:44:51

nem csak demagóg, de értelmetlen is!

1, "elárasztják szeméttel az országot" - NEM KÖTELEZŐ a bevásárlóközpontokban vásárolni!! azért élnek meg, mert sokan nem gondolják szemétnek azt, amit ott árulnak, hanem inkább olcsóbban szeretik megvenni ugyanazt a minőséget

2, "a dolgozók sem a boldogság mintaképei" csak a tesco több mint 20 000 embert foglalkoztat magyarországon; megnézém, mennyire lennének boldogok ezek az emberek munkanélküliként...

ha nem tettszik, nem kell ott vásárolni...megveheted ugyanazt drágábban is a saqrki boltban, ha neked az a jó

tudjátok, piacgazdaság

kúrórudi 2008.05.26. 20:49:37

Sok olyan posztot láttam már, ami nagy öngól volt, de ekkorát ritkán. Ha van egy csepp kis esze, többet ilyen témakörben inkább meg se szólal. Vagy megy külsős cikkírónak a kuruc.infóra:) Ott aztán lehet karlengetve multit szídni.

békebarátság 2008.05.26. 20:52:46

tudjátok, piacgazdaság... háááát lehet, de nem itthon! 1általán nem egyenlőek a feltételek! Csak egy példa: a metróba 1 termék belistázása 1 milla!!! ezt valaki kifizeti a végén, de gyanítom az a vevő lesz... :(

sóskatáska 2008.05.26. 20:56:21

baszod nem lehet látni a kommenteket

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2008.05.26. 20:59:51

mi a szösz, a kuruc-infó frencsájzot alapít?

Perillustris 2008.05.26. 21:02:41

"Viszont ebből évi 20-30 új boltot nyit, ergo mukahelyeket teremt."

"sak a tesco több mint 20 000 embert foglalkoztat magyarországon; megnézém, mennyire lennének boldogok ezek az emberek munkanélküliként"

Hamis az érv, mert bár a fenti adatok tények, mégis, nem kétséges, hogy sokkal több ember vesztette el munkahelyét, egzisztenciáját miattuk, s persze ne tagadjuk, az impotens kormányok miatt is, hiszen ennek egyáltalán nem kellett volna törvényszerűnek lennie.

mecar 2008.05.26. 21:08:18

békebarátság!

1 milla? ki lehet számolni, h megéri-e. ha nem, akkor megint csak NEM KÖTELEZŐ a metróban árulni a cuccod. máshol nem lehet? akkor találj ki valami olyat, amire van kereslet. persze, kényelmetlen az alkalmazkodás, meg a változás, és könnyebb a sírás, de észre kell venni, hogy csak azért, mert valamit te termelsz, attól még lehet, hogy az kurvára felesleges, illetve lehet, hogy más olcsóbban tudja előállitani

a végén a vevő fizeti ki? akkor mégis, miért olcsóbb a metró, mint a sarki bolt??

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.05.26. 21:10:53

Raszputyin · zsir.blog.hu 2008.05.26. 17:35:52

A Nagy Áfacsökkentés előtt is felemelték az árakat a nagy áruházláncok, hogy legyen miből csökkenteni.
Akkor is ígértek árkommandót. Lám, mi lett belőle.

mecar 2008.05.26. 21:11:55

Perillustris!

légyszi linkelj már be valami felmérést, kutatást, ahol le van vezetve, hogy hányan vesztették el az egzisztenciájukat a multik miatt! nekem furcsának tűnik elsőre, de ha igazad van, akkor belátom h tévedtem...

békebarátság 2008.05.26. 21:15:22

Mecar!
a végén a vevő fizeti ki? akkor mégis, miért olcsóbb a metró, mint a sarki bolt?? Szted? tölem legyen, de később ne gyere sírni, hogy nincs gazdaság.... a kereskedelem nem termel, nem állít elő értéket!! Nem kell kuruc infó , de kell annyi magyar érzés, mint amennyi a németeknél német érzés van!! Nem kell több!!! Én sem szeretném, de ha gyengébb esetleg a német termék akkor is német terméket vesz meg a német!! Csak ezt kellene átvenni! Persze a döntés mindig a miénk!

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2008.05.26. 21:20:25

Békebarátság:

"de ha gyengébb esetleg a német termék akkor is német terméket vesz meg a német!!"

Attól hogy német valaki, még nem hülye.

békebarátság 2008.05.26. 21:22:04

1et értek Veled fuxosbömis! Sőt!

Raszputyin · http://zsir.blog.hu 2008.05.26. 21:24:46

MaxPower

Hát, ja az áfakommandó is tipikus kormányzati bullshit volt, és teljesen értelmetlen. Mégis hogyan képzelték, bemennek egy boltba és azt mondják, mostantól ez a cipő kétezerrel kevesebb?!?! Tiszta agyrém.

A üzlet szektornak ez jó alkalom volt egy rejtett áremelésre, hosszú távon meg úgyis elintézi a piac a nyerészkedőket, ez az áfakommandós játékkatonásdi csak nevetségessé tette az akkori kormányt.

mecar 2008.05.26. 21:31:19

békebarátság:

a kereskedelem igenis előállít értéket!! ez a közgazdaságtan egyik alapvető tétele!!

itt egy kis irodalom róla:

bookline.hu/control/producthome?id=1006&type=22

kevés a hely a bizonyitáshoz, de elég abba belegondolni, hogy mennyi energiádba kerülne pl, ha magadnak kéne minden terméket összeszedni a termelőktől...

békebarátság 2008.05.26. 21:36:16

Mecar

Köszönöm a linket, majd okulok belőle! Talán Arany írta: félreállok, s nem pörölök... Remélem mindenki tanul belőle.... Jó éjt mindenkinek!

kúrórudi 2008.05.26. 21:37:21

fuxosbömis (ex kacagányos):
"de ha gyengébb esetleg a német termék akkor is német terméket vesz meg a német!!"
Hát ez pont a németre tuti nem igaz, a franciákról sokkal inkább elmondható.
De a végén írtad le a lényeget:
"Persze a döntés mindig a miénk!"
Ez a lényeg. Ha akarod, megteheted most is. Tessék, élj vele, vedd meg a magyar kisboltban akár sokkal drágábban is a magyar terméket. Az emberek többsége nálunk 1Ft-ért is képes más boltba menni, ilyen árérzékeny fogyasztók vagyunk, ez van. De erről nem gaz multi tehet, ő csak él ezzel.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.26. 21:49:44

ikri: A németek a walmartot baszták ki, amennyire én tudom, nem a tescot.

stoppard · http://forint.blog.hu 2008.05.26. 21:59:43

időnként újra és újra elkeseredek, milyen mélyen vagyunk. ez az írás erre volt jó. sületlen ostobaság. az első betűtől az utolsóig.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2008.05.26. 22:14:10

kúrórudi:

Én egyébbként amikor csak lehet magyar terméket veszek. Viszont ha szar, akkor nem. Ilyen egyszerű........egyébbként van a családi körömben egy-két magyarkodó.......hát magyar terméket azt ritkán vesznek:-)))))))) Az nekem az idegenszívű filoszemitának marad.:-))))))

kúrórudi 2008.05.26. 22:19:20

Fuxos, ismerem az érzést:)

sfi 2008.05.26. 22:21:34

Szerintem a 4% különadó éppen erről szól. Most akarják épp eltörölni, amúgy a parlamenti pártok egyetértésével.

demokratikus · http://www.demokratikus.hu 2008.05.26. 22:32:39

Huh, erre nem számítottam. Így jár az, aki irogat egy hónapig, aztán egyszer csak szembesül azzal, hogy olvassák is.:)
Szóval szépen sorban:
1. Bocs a fehér alap fehér betü, csax explorerrel volt így, valamit sikerült elszerkesztenem, de most kilőttem azt a sablont.
2. Valóban egy igénytelen postot hoztam össze. Járhattam volna utána jobban, kaja közben ne akarja az ember megváltani a világot.
3. Ez egy alakuló szervezetecske blogja, ami azért van, hogy megvitassuk a sok hülyeséget, ami felmerül. Amikor leültünk, hogy programot csináljunk, rájöttünk, hogy szinte semmiben sem értünk egyet és akkor döntöttünk úgy, hogy minden baromságot felnyomunk ide és meglátjuk,, hogy milyen reakciókat vált ki a társadalom itteni reprezentánsaiból.
4. Ez a különadó az én szívügyem. Dolgoztam multinál, undorító és személytelen, át kellene alakuljon. Ráadásul rengeteg pénzt vesznek le a gazdaságról. (polcvégpénz, polcpénz, szemmagasság, belistázás, kötbér, stb). És nagyon inkorrektek. Arra biztosan nem szolgálnak rá, hogy ilyen szenvedélyesen védjék őket.:D
5. A legnyomósabb érv szerintem éppen az, hogy 1-2 milliárd bevétel jönne ebből, ha sz@rrá adóztatnánk a multikat. Hát ennek tényleg nincs értelme, főleg ha ennyire érzékeny a terület.
6. megerősödött az a hitem, hogy csak bulváros, ütős témákkal lehet áttörni a társadalmi közönyt. A mérsékelt postokkal sem itt, sem máshol nem tudok ekkora érdeklődést összehozni. A blog kicsiben hozza azt, hogy milyen is a társadalom ebből a szempontból.

vargánya 2008.05.26. 22:36:41

Kedves zsg, sokadik és és sötétben botorkáló (amúgy k. magabiztos) társaik! (az ostoba emberek magabiztossága,...
szoktuk az ilyenre mondani)
Akkor oszlassuk a sötétséget!
A magyarországi gazdaságban keletkező profittömeg 92%-a
(!) a multiknál jelenik meg ("hogy-hogynem elvtársak"), és eléggé köztudott ugyan , hogy ebből alig adóznak, de hogy ez
mekkora nagysáságrend és milyen hatásokkal jár, a legtöbb embernek sincs. 2007-ben 2790 milliárd Ft-ot vittek ki az országból, ez a GDP-nk 11%-a. Ha ez így rendben van ...

vargánya 2008.05.26. 22:43:09

a legtöbb embernek nincs fogalma. bocs...

demokratikus · http://www.demokratikus.hu 2008.05.26. 22:53:37

Egyértelmű, hogy valami ezen a területen nem stimmel, de érezhető, hogy óvatosan kell közelíteni ehhez a dolghoz. Mégha 2790 milliárd is megy ki és ennek 1 százalékát célozzuk meg, akkor 28 milliárdnál vagyunk.
Ez nem kevés, de tekintve a nagy ellenállást, nem biztos, hogy megéri. Az agrárium finanszírózása csak ennek a többszöröse, sőt diákhitelre is több megy el.

Ennek a dolognak akkor lenne értelme, ha politikai üzenet akarnánk megfogalmazni. Mert erre is szükség lenne, a modern baloldalnak pl hadat kell üzennie annak a mértéktelen fogyasztásnak (zabálás), amelynek szimbólumai az áruházláncok.

Orestes 2008.05.26. 22:57:21

Hú micsoda kapitális marhaságok hangzottak itt el ! Élvezetes volt végigolvasni, jót szórakoztam. A kapitális marhaságokat helyettem már mások megcáfolták, csak annyit akarok szerényen hozzátenni, hogy a Tesco nem Németországot, hanem Taiwant hagyta ott, de itt sem azért mert kibaszták, hanem elcserélte taiwani boltjait a Carrefour-ral a csehországi Carrefour hálózatra.

Ja, és ha 10%-os nyeresége lenne a magyarországi Tesco-nak, akkor az angol királynő egyből lovaggá ütné a vezérigazgatót ....

vargánya 2008.05.26. 22:57:28

Kedves Demokratikus !
Azt az 1-2 milliárdot ugye euróban érted!
Na persze ez is komolytalan ahhoz a 11 milliárd Eu-hoz képest, amit tavaly kivittek. (És az nem a teljes profitjuk!)
Nálunk 16% a társasági adó , a svédeknél 50% közeli, és
ott sem halnak bele a multik. Nem kell félni, nem fog fájni,
ha valaki végre rászánja magát, hogy elkapja a töküket és
kifacsar még belőle pár milliárdot (hogy egészen szemléle-
tes legyek). És nem kell beszarni attól, hogy elmennek!
Majd bolondok lesznek itthagyni a biztos piacukat!

vargánya 2008.05.26. 23:06:40

Ugyan mit cáfoltak meg Orestes?
A tényeket is meg lehet persze "cáfolni", hazugsággal, elhal-gatással, sötétségben tartással. Világos, hogy kinek (kiknek) az érdekében! De egyszer mindenkinek el kell döntenie, hogy hová áll !

viktor134 2008.05.26. 23:15:51

no megint egy baromság. mikor jutunk el odáig, hogy ingyen legyen a sör?

végül csak meg kell hozni a törvényt, és a tescoban meg a többiben kötelező lesz ingyen adni, nem?

Tacskó 2008.05.26. 23:18:11

Jelzem a Tacskó nem fizet nyereségadót...!Miért is?Mert multi?Ja kérem szépen...így lehet...na Jack Cohen húzzon vissza Angliába vagy Izraelbe

Asidotus 2008.05.26. 23:19:55

A munkahelyteremtés szerintem nem igaz. Nekem, vásárlónak van X pénzem, elköltöm. Ha Tesco van, ott, ha nincs, akkor a helyi kisboltban. Ha kisbolt tönkremegy, akkor az ott dolgozó elmegy a Tescoba. Attól nem lez több pénze a népnek, hogy több lesz a bolt.
Viszont a multik leszorítják az árakat. Ez rosszul érinti a termelő százezreket, de jól a vásárló milliókat. És ha termelők a mesterséges védelem helyewtt, (mint ilyen-olyan adó, meg nemzeti összefogás, stb) próbálnak gazdaságosan termelni (miért olcsóbb itt a lengyel termék, mint a magyar?(amúgy ezt nem tudom, hogy így van, de vki írta)), akkor lehet, hogy a magyart is el lehetne adni Lengyelországban.
A problémát az fújja föl ennyire, hogy a nemzeti jobbolda számára a magyar paraszt az szent tehén, ő a legmagyarabb, és mindent az őr érdekének kell alárendelni.

dushmann 2008.05.26. 23:30:50

Van egy rossz hírem. Ha így folytatódik, akkor az ország egyik fele a hiperekben fog dolgozni, a másik meg a bankokban, Kör bezárult. Hogy legyen miből vásárolni a multi hiperekben, ott lesznek a multi bankok, tolják a kölcsönöket. Csak kell hozzá egy pénznyomda, de ha lesz mindenkinek bankszámlája és kártyája , már az sem. Ez már majdnem olyan mint észak-korea, önellátó rendszer.
Igenis, ujjat kel nekik mutatni, akár különadó, akár 70-85% magyar árú, legalább az élelmiszerből. És akinek ez nem tetszik, az mehet tovább keletre, de azt hiszem ott is már ráébredtek erre.
Nem hiszem, el hogy ezt egyesek nem fogják fel. Nincs termelés, nincs autóipar, gépipar nincs hi-tech ipar sem K+F. Azt pedig minden éppeszű tudja hogy ilyen adók és feltételek mellett nem is lesz soha. Egy ország így nem maradhat fenn, de van valami ami a környező országokban nincs, vagy kevés van. Termőföld van. Mezőgazdaságot és élelmiszeripart kell felhozni, oda kellene tolni a miliárdokat az autópályák helyett, mondjuk. Azok is azért épülnek, hogy miskolcra meg debrecenbe, meg nagykanizsára olcsón el lehessen tolni az olcsóbb szlovák lengyel sajtot, tejet a jó kis hiperekbe.
Az egészet az Aldi tetőzi a jó kis plakát kampánnyal. Olcsón minőséget felirat, bevásárlókocs tele élelmiszerrel, melyből egyetlen magyar felíratú sincs. Lengyel, német, osztrák, cseh. Hihetetlen, de igaz.
Nonszensz az egész.
Igenis a német a német árút, frania a franciát, cseh a cseh árút preferálja. Ott nem kell bemenni a hiperbe hogy ezt észrevegyed, már az autópályán látszik. Nacionalizmust nem, de gazdaságit azt igen, védeni kell a saját piacot, mert ha azt nem teszed, akkor jön észak koreai modell.

Egyenlítő 2008.05.26. 23:54:39

Honnan veszitek ezeket a százalékos hülyeségeket? Az áruházláncok 80-90 %-ban hazai árút forgalmaznak. Na persze januárban a cseresznye az chilei :-)

A CBA pedig ugyanúgy levágja a beszállítóit.

ReggieHammond 2008.05.26. 23:55:41

Imádom ezt a szemét multi szöveget. Csak az a baj, hogy amikor a kolleganőm édesanyja az 50x évével minimálbéres 2 műszakos CBA-s munkahellyel elment egy röntgenre közölték hogy nincs biztosítási jogviszonya. Bár a béréből le van vonva. ÉS nem az OEP tévedett.

Ezen kívül meg nem muszáj multiba meg plátzába menni csak be kell sétálni a többezer jólfelszerel MAGOR bolt egyikébe és Usztics "GÁRDA" Mátyásos kolbászt venni, de sokat hogy évvégéig kitartson.

És mégvalami, ha nem tetszik a globalizáció le lehet szállni a netről is.

Egyenlítő 2008.05.26. 23:56:49

Magyarország legnagyobb volumenű exportcikke az autó és a mobiltelefon :-)

ReggieHammond 2008.05.27. 00:00:07

Egyébként egy profitorientált tőkés cégnek miért lenne kötelező itt tartani a bevételét ???? Vagy mit szólnátok ahhoz ha Pl a MOL-t is erre köteleznék szlovákiában, vagy az OTP-t romániában ??? Gondolom akkor egyből azt kiálltanák hogy a kisantant ismét él !!!!

Egyenlítő 2008.05.27. 00:04:50

"2007-ben 2790 milliárd Ft-ot vittek ki az országból, ez a GDP-nk 11%-a. Ha ez így rendben van ..."

Talán elásták, vagy elégették a határon túl a kivitt pénzt? Nem, befektették. Talán éppen itt, újra. Vagy ha nem pont ők, akkor mások. Ez a globalizáció.

Esetleg szereljünk szelepet a határra? Árú csak ki, pénz csak be? A többi ország meg ne figyeljen ránk, nincs itt semmi látnivaló!

demokratikus · http://www.demokratikus.hu 2008.05.27. 00:06:04

nekem nagyjából mindegy, hogy mit csinál a mol és az otp a határon túl. Amikor azt láttam, hogy már Déván nem tudtak egy magyart sem foglalkoztatni a kúton és a kutasnő agresszíven szólt vissza a magyar köszönés után, én laszartam, hogy a MOL merre terjeszkedik. Ezt az egy értelmét láttam volna. Egyébként csak egy rajtam hízlalt valami, ami már csak színeiben magyar. És abban is csak azért, mert itthon ez a menő és több kuruc-.info szimpatizáns tankol náluk.

jog-ász 2008.05.27. 00:08:38

inkább azokat a vállalkozókat kéne megszorongatni akik SEMMILYEN járulékot nem fizetnek, és minden költségük eltünik az adójukból, és egy jó részük még rokkantnyugdijas is, csak tudnám mire vagy miért?? mig az alkalmazottak megkapják a fizetésük kb 55 %át, és ők tartják el az egész államot, országot...

dushmann 2008.05.27. 00:23:34

"2007-ben 2790 milliárd Ft-ot vittek ki az országból, ez a GDP-nk 11%-a. Ha ez így rendben van ..."
Nem kell azt gonodlni, hogy csak a hazai vállakozók mutyizhatnak. Ez hivatalos adat lehet, a nem hivatalos az sokszorosa lehet. Nagyon sok trükk létezik a milliárdok kivitelére, pl anyacég "kicsit" túlszámlázza a franchise díjat.
"Magyarország legnagyobb volumenű exportcikke az autó és a mobiltelefon :-)" suzuki, audi talán sikerstory, 20 év adómentességgel? legyen, a környező országokban is így csinálják.
Mobiltelefon, az fura, a számok mögé kellene nézni, érdekelne, hogy milyen gyártmányú telefonokat exportálnak. Lehet , hogy egy része még nokia is.

MOL 2008.05.27. 00:45:23

Nem értem miért hozzák példának a MOL-t.A részvényeinek majdnem 70%-a külföldi tulajdonban van.Csak pár magyar részvényes erőteljes érdeke érvényesül balosnak álcázott kormányunk tevékenysége mögött.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2008.05.27. 00:59:16

Hu demokratikus, nem is vágtam, hogy dolgoztál Multinál, és hogy ekkora dévai magyarságtudat van benned.
Nehogy magyarászgodj már a poszt miatt, lehet ,hogy szar de te jól irsz, ennek a sok köcsögnek a nagy része(tisztelet a kivételnek) csak azért köt beléd mert kikerültél az indexre és ők nem.
Jajj hirnév oh hirnév.
Egyébként szerintem is demagog és megvalosithatalan az élelmiszer multi lobi megadoztatása o:, viszont aki teheti az tényleg magyar cuccot vegyen mert ahogy ezek bánnak a magyaar termelőkkel az gáz

boldiii 2008.05.27. 01:03:54

sőt! kitaláltam! államosítsuk bill gates-t. Ekkora barom postot...

Perillustris 2008.05.27. 02:27:12

"hányan vesztették el az egzisztenciájukat a multik miatt"

Én a hipermarketekre céloztam, nem a "multikra".

A multik nélkül összeroppana a magyar gazdaság, mivel nagyrészt ők fizetik be az adót legálisan.

tockos 2008.05.27. 07:11:10

Gondoltam hozzászólok, de már minden le van írva. Audinál, Szukinál jóval nagyobb foglalkoztatók (mégha nem is a kívánt struktúrát hozzák), saját alkalamazottjaik után minden terhet megfizetnek (legálisan), és új hozzáadott értéket nem állítanak elő, hatékonyságuk nehezen javítható, stb, ezért sincs további adóztatásuknak értelme.

Az egyetlen dolog ami kimaradt a kommentekből, az az, hogy nem is fizetnének, mert lehet, hogy globálisan nyereségesek, de Magyarországon nem. A Tesco például tipikusan veszteséges. Magyarországi jelenlétének más okai vannak, nem kifejezetten az áruforgalomból származó profithajkurászás. A veszteség egyébként az ott dolgozók miatt van, beleértve a vezetőséget is.

Ha ezen felül megadóztatják, eladja áruházait a kínaiaknak (ez nem vicc), és kivonul. Neked meg marad a minibolt az utca végén, ahol háromszoros áron adják a lejárt szavatosságú termékeket, na és nyugtát sem adnak róla.

adofizeto 2008.05.27. 08:32:55

Érdekes micsoda köpködés megy a multikra. Volt szerencsém csudás magyar igencsak jólmenő KFT.től egy multihoz igazolni és nagyon nem bántam meg.Érdekesnek mondható hogy bár jelentős profitja volt a KFT-nek mégis mindannyian minimálbéren voltunk bejelentve és a kedves tulaj ott bújt ki az adózás alól ahol tudott. Míg a gonosz mocsok multi befizeti utánnam az utolsó forint adót, nem keveset sőt még rengeteg olyan extra juttatást is ad ami a kedves jól profitáló magyar adócsaló vállalkozás vezetőségének eszébe sem jutott. Pedig még adókedvezményt is kapott volna értük. Szintén elgondolkodtató hogy miért működnek olyan vállalkozások még mindig akik 10 éve képtelenek számottevő nyereséget kimutatni? Miből élnek ? Érdekes... Szerintem is támogassuk a figyelj számla nélkül 10%-al olcsóbb megoldást. Talán ha nem a munkaképes lakosság 20% fizetné be az SZJA 85%-t máshogy nézne ki az ország. Vagy ha nem az oly nagy hévvel utált multik a társasági adó hasonló részét. Milyen érdekes az is hogy a mióta a biztosítási jogviszonnyal nem rendelkezők nem kaphatnak alanyi jogon ellátást százezres nagyságrenddel nőtt a TB-t fizetők száma. Ők eddig hol voltak ?

vargánya 2008.05.27. 08:46:05

Perillustris!
Hogy a multik nélkűl összeroppanna a magyar gazdaság, ... ?
Ha már hozzászólsz, illene tisztában lenni azzal az alapvető és sajnálatos ténnyel, hogy elképesztő mértékű profitjukhoz képest alig fizetnek adót! Legálisn nem fizetnek, nekik meg van engedve.Az esélyegyenlőség jegyében.

mizie 2008.05.27. 09:01:07

vargánya, te ilyen ostobaságokat honnan veszel?
az internet korában azért nézzél már utána légyszi legalább egy kicsit. legyen már ennyi elvárásod magad felé is...

Laciii 2008.05.27. 10:06:24

Igen kapnak adókedvezményeket, de rendesen be vannak jelentve az emberek (ez majd negyedmillát jelent havonta a bérem mellett).

A Nagy Hazafias Magyar Vállalkozó meg akkora költségekkel dolgozik (villa, 2-3 mercedes, luxusq*rv*, ...), hogy nincs nyeresége ami után adózna, meg csak minimálbért tud fizetni szegény.
A Nagy Hazafias Magyar Vállalkozó a kis profitjából meg külföldi termékeket vesz, külföldre megy nyaralni, akkor hova is kerül a sok magyar forint?

Persze mindegyik a pénzért csinálja, a nagy multi gazdasági súlyával csikar ki kedvezményeket, a kicsi magyar meg kiskapukat keres.

demokratikus · http://www.demokratikus.hu 2008.05.27. 11:44:22

No, akkor elült a kommentvihar, sajnos. Jó volt olvasni a sok-sok jó hozzászólást, az ember tanul a fikázásból is.:)
Írtam egy összefoglalóféle postot:
demokratikus.blog.hu/2008/05/27/el_a_kezekkel_a_hiperektol

kúrórudi 2008.05.27. 13:34:26

MOL:
"Nem értem miért hozzák példának a MOL-t.A részvényeinek majdnem 70%-a külföldi tulajdonban van.Csak pár magyar részvényes erőteljes érdeke érvényesül balosnak álcázott kormányunk tevékenysége mögött."
Ha már valamit kijelentesz, legalább nézz előtte utána. A MOL részvényeknek kb. 40-45% ilyen-olyan módon a menedzsment baráti/üzleti köreinek kezében van. (pl. az OTP-nél is van 10%). Tulajdonképpen sajátrészvény, csak abból max. 10%-ig lehet tartani, így trükkölték ki.
süti beállítások módosítása