Sokan próbálják ezt az ünnepet nemlétezőzenk tekintenteni. Általában azt mondják, hogy nem is szól semmiről. Butításról, butulásról beszélnek.

Számomra és sokak számára azonban éppen ez a kötetlenség az, amely az ünnepet ünneppé teszi. Nincsenek rituálék, csak keretek amit mi töltünk ki tartalommal. Elmegyünk a majálisba és megiszunk egy sört vagy többet. Virslit eszünk, vagy roppanós-zsíros kolbászt. Sétálgatunk a sátrak között, belehalgatunk hívő marxisták, leninisták szónoklataiba, mosolygunk. Felültetjük a gyereket a ringlispírre (azt se tudom, hogy írják. Írta le egyáltalán már valaki?).

Ünnep ez a javából, mindazok ünnepe, akik lazításra vágynak. Közösségi, napsütötte összejövetelt akarnak. Régen jó volt vonulni is állítólag. Táblákkal, lufikkal, integető aranyfogú szovjet katona elvtársakkal. Vajon hány mai goj motoros, gárdista apuka integetett nagy lendülettel a csillogó fogú nagyembereknek? Én nem voltam ott, csak képeket láttam. Nem is tudom, hogy apám miért nem járt el. Nekem csak a majaláis maradt meg, ami akkor is most is jó volt ...