A 2008-as demokrata előválasztás gyakorlatilag eldőlt. Hillary Clinton visszalépésével Barack Obama vált a Demokrata Párt jelöltjévé, még akkor is, ha hivatalosan az augusztusi demokrata konvenció dönt az elnökjelölt személyéről. Kérdés, visszalépésével mit nyert Clinton, és mit vesztett Obama?

A kérdés jogosan feltehető, főleg, ha figyelembe vesszük Clinton korábbi nyilatkozatait, miszerint a végsőkig küzdeni fog az elnökjelöltség elnyeréséért. Az sem feltételezhető, valószínűleg nem befolyásoló tényező a Demokrata Párt Clintont érintő látszólagos nyomásgyakorlása visszalépése kikényszerítésére. Tény, volt rajta ilyen fajta presszió, azonban az egykori First Lady nem az azonnali kompromisszumok híve, kemény ellenfélnek, már-már makacsnak, tűnt az előválasztás ideje alatt.

A visszalépés bejelentése egy jól időzített taktikai manőver része. Clinton, valamint férje, és stábja, úgy taktikázott, minél előbb bejelentjük a visszalépést, annál többet nyerhetünk, pozícióban.

Ha Clinton tovább halogatta volna a bejelentést, azzal nemcsak saját, még meglévő, párton belüli támogatását veszítette volna el, de kétségessé vált volna alelnöki ambíciói létjogosultsága. Ugyanis hiába hangoztatta mindkét fél az előválasztások alatt, hogy egyikük sem válalná el az ország második számú vezetőjének pozícióját, ez az alternatíva nem kerül(hetet)t le a két stáb napirendjéről. Egyrészt, az elnök bármilyen akadályoztatása esetén az alelnök veszi át feladat- és hatáskörét, másrészt, általában az alelnök automatikus jelöltaspiránsá válik, amennyiben az éppen még regnáló elnök kitölti maximális, nyolc éves mandátumát, azaz kétszer nyert választást, és kétszer irányította az Egyesült Államokat.

Harmadrészt, korábban elhangzott, Obama szívesen adna neki egy miniszteri posztot, ennek elvesztését sem kockáztathatta

Bármelyik indok is vezérelte a visszalépésre, egy motiváció szinte bizonyos: Hillary Clinton nem tett le arról, hogy egyszer az USA elnöke legyen, és ehhez politikailag reflektorfényben kell maradnia.

 Ettől kezdve a labda Obama felé száguld, márcsak az a kérdés, mikor, hogyan és mennyire jól „veszi le”?

Azt már tudjuk, ha Clinton választhatna, az alelnöki pozíciót választaná. Emiatt akadt ki stábja Obama azon döntésére, miszerint felveszi az alelnök kiválasztó bizottságba munkatársnak azt a Patti Solis Doyle-t, aki éppenséggel Clinton kampányigazgatója volt februárig, amikor is Clinton kirúgta az addigi gyenge szereplés miatt. A Clinton stáb úgy gondolkodik, Obama nem az egykori First Lady-t akarja alelnök jelöltnek.

Feltehetőleg jól gondolkodnak.

Kérdés az, ha nem Clinton lesz az alelnök jelölt, akkor megkapja –e egyáltalán a Demokrata Párt Clintont támogató tagjai támogatását, hogy elnök lehessen? Azaz, elegendő-e saját támogatottsága, szavazóbázisa, hogy novemberben legyőzze John McCain-t, a Republikánus Párt elnökjelöltét?

Aligha.

Demokrata Párt politikusai, tagjai, szavazói egyetértenek abban, hogy ez volt minden idők egyik, demokrata szempontból, legmegosztóbb előválasztási kampánya. Már most, Clinton visszalépésének bejelentése után nem sokkal, hallatszanak olyan hangok a Clinton-tábortból, hogy novemberben nem támogatják a Demokrata Párt, és az Egyesült Államok, első afro-amerikai jelöltjét, azaz, nem szavaznak a választáson Obamára.

Alighanem, emiatt húzott óriásit a Clinton-stáb a korai bejelentésével. Ugyanis Obamának mostantól minden nap az alelnök jelölt megnevezéséig egy elvesztegetett nap a McCain elleni kampányban, ráadásul olyan helyzetbe sodorhatja magát, hogy nem képes egy politikai gesztusra megfelelően, gentleman módjára reagálni, felhergelheti Clinton támogatóit, akik, ha betartják New York szenátorának kérését, elviekben Obamát támogatják.

Obama álláspontja is érthető, nem szeretne egy olyan alelnököt magának, akivel politikailag, talán emberileg sem, szimpatizál. Azonban a kettejük párharcának a szükségesnél hosszabb ideig történő elhúzása Obama elnökségébe és George W. Bush politikájának permanens folytatásába kerülhet. Ugyanis McCain aligha fog letérni a Bush  által kijelölt politikai irányvonalról, még akkor sem, ha az ellenkezőjét állítja. Nem valószínű, hogy Bush hagyta volna ennyire könnyen nyerni McCain-t, ha a 72 éves republikánus jelölt nem vallana hasonló elveket, követne hasonló politikát, mint az ifjabbik Bush, ennyire nem gyengült meg a  támogatása a Republikánus Pártban.

Ellenben van egy apró gond Obama „problémájával”: először meg kellene nyerni a választásokat, csak utána lehet szó arról, hogy hogyan fogják vissza Hillary Clinton magán mutatványait.

Gyözelem nélkül az a változás, amit Obama hirdet, nem valósítható meg. Mégha, Al Gore szavait idézve, „...még a kutyák is a változást akarják...”

Hát még a világ többi nemzete...