Demokratikus Hálózat Kiáltványa 2008.

A XX. század végén hittük, reméltük, hogy az új évezred újat és jót hoz nekünk. Majd tíz telt el azóta és nem változott semmi. Semmi, sõt rosszabb lett a helyzetünk. Nem haladunk a demokratikus úton, amelyen 1990-ben elindulhattunk, hanem csúszunk vissza múltunk mocskába, a szennybe, amely sokszor és sok évig kötötte meg ezt az országot.
Nem jól van ez így. Nem nézzük jó szemmel, hogy el vagyunk maradva. Nem ezt vártuk, többet akarunk! A rendszerváltó elitrõl mára nyilvánvalóvá vált, hogy megfáradt. Nincs ereje századunk kihívásaihoz, hiányzik belõle a kreativitás, a szenvedély, a lendület, a hit. Õk lebontották a szocialista rendszert, de láthatóan képtelenek mást építeni a helyére. Emiatt is nõtt meg a szélsõségek iránt fogékony fiatalok aránya. Azoké, akik eltévedtek az igazság felé vezetõ úton, hamis gyûlölettel teli eszmék fogjaivá váltak. Sokan vannak, mert közéletünk vezetõi nem tudják megmondani, hogy milyen Magyarországot akarnak, így nem is lehet mögéjük állni.
Demokratának lenni unalmasnak tûnõ dolog, úgy tûnhet, hogy nem lehet fiatalos hittel és szenvedéllyel küzdeni érte. Aprólékos, alapos, elkötelezett az ügyért dolgozó ember az igazi demokrata. Ahol demokrácia van, ott nem kell lelkesítsen minket a mozgalmi hit.
Normális országban van ez így.
Sajnos ma Magyarország nem normális ország. Tehetetlenség itt és ordas eszmék hódítása amott. Mindkétõ zsákutca, új utat, harmadik utat kell találni. Sokan keresték már ezt, majd nem találva valamely említett járhatatlan útra tévedtek. Mi nem keressük a jó irányt, nem foglalkozunk politikatudományi elemzések megvitatatásával az indulás elõtt. Elindulunk, megszervezzük magunkat, a tennivágyó új generációt. Hiszünk és bízunk benne, hogy számunkra megadatik a siker. A megérkezés öröme. Nem akarunk úgy gyermekeink és unokáink szemébe nézni, hogy csak elhibázott lépésekrõl és kudarcokról tudjunk számot adni.
Mi azért küzdünk, hogy a mi generációnk legyen a megalapozója egy szilárd és hosszúéletû demokratikus társadalomnak, egy szolidáris nemzeti közösségnek, egy dinamikusan fejlõdõ, évtizedeken át is versenyképes magyar gazdaságnak.
Hiszünk abban, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz!
Budapest, 2008. május
Szerző: demokratikus  2008.05.11. 10:48 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://demokratikus.blog.hu/api/trackback/id/tr84463506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása